Das WeltAuto

Most akár egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés

2023.01.18.

Folytatódott az évek óta megfigyelhető tendencia, és ismét rekord született a használt autó piacon: bár ezúttal csak minimálisan, mindössze 1,2 százalékkal nőtt az átírások száma Magyarországon az előző évhez képest, 830 ezer tulajdonosváltással így is újabb csúcsot írt a piac 2022-ben, amelyet számos tényező befolyásolt az év során. A népszerűségi listában nem született meglepetés: az élen az Opel zárt, a Volkswagen és a Suzuki előtt – derül ki a Datahouse adataiból.

 

Hullámzó esztendőt tudhat magáénak a használt autó piac, hiszen a koronavírus enyhülő hatása miatt erősen indult az év, azonban a februárban kirobbanó háború szinte azonnal érzékeltette a hatását, amely több területen befolyásolta a piaci mozgásokat: márciusban és áprilisban beesett az érdeklődés, egyre kevesebben vettek másodkézből származó gépkocsit, holott ebben az időszakban még kaphatók voltak megfizethető példányok. A háború kirobbanásával egyidőben számos olyan hír látott napvilágot, hogy nő az új autók kiszállítási ideje, ez pedig újból a használt autók irányába terelte a figyelmet. Szűkülni kezdett a kínálat, ezzel párhuzamosan emelkedésnek indultak az árak, de az érdeklődés ennek hatására sem torpant meg, összességében 830 ezer átírással újabb rekordév született 2022-ben. Az összértékesítésből a használt autó kereskedők 213 ezer eladott autóval 25 százalékos részesedéssel zártak. A Das WeltAuto az országos hálózatában 2022-ben 6278 autót értékesített, míg összehasonlításképpen egy évvel korábban ez a szám 7442 volt.

Az elszálló üzemanyagköltségek új jelenséget szültek: az elektromos és a hibrid kocsik kerültek előtérbe, így egyre többen keresték az alternatív hajtású modelleket. Ezt a trendet láthatóan igyekeztek meglovagolni a kereskedések, aminek köszönhetően egyre több ilyen példány jelent meg a piacon. Mivel ez a jelenség egész Európában megjelent, így rövid idő alatt hiány keletkezett az öreg kontinensen a jó állapotú használt e-modellekből, ezért egyre nehezebbnek bizonyult az utánpótlás beszerzése, amely szűkülő kínálatot és növekvő árakat hozott ebben a szegmensben is.

„Tavasszal és nyár elején még relatíve erős volt az érdeklődés, ennek köszönhetően pillanatok alatt keltek el a minőségi, jó árú használt autók, a magas kereslet miatt a vásárlók sok esetben – a jó ár tudatában – szinte próbaút nélkül szerződtek a kiszemelt autókra, mert tartottak attól, hogy azonnal elviszi más a kocsit, ha nem cselekednek időben – mondta el Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója. – Ez a jelenség ősszel már mérséklődött, így év végére kiegyenlítődött a kereslet és a kínálat. A vevők láthatóan egyre megfontoltabbá váltak, mert tartottak attól, hogy a kapkodás miatt rossz döntést hoznak, így az azonnali szerződédkötés helyett inkább kivártak a vásárlók, akár hónapokig halogatva azt. A lendület mérséklődésében az is szerepet játszott, hogy érzékelhetően csökkent a finanszírozási kedv, mert amíg az év elején minden második szerződéshez finanszírozás is kapcsolódott, addig év végére 30 százalékosra csökkent ez az arány, amely nehezítette a gépjármű-beszerzéseket, hiszen csak a készpénzzel rendelkező ügyfelek tudtak könnyen lépni.”

A hazai átírásoknál közel 50 százalékban az alsó-középkategóriás és a kisméretű autók domináltak.

Határon belül a legkeresettebbnek ezúttal is az Opel (93.976 autó) bizonyult éves összesítésben a Volkswagen (83.264 autó) és a Suzuki (70.964 autó) előtt, de a magasabb kategóriájú modellek, így az Audi, a BMW és a Mercedes típusai is igencsak nagy érdeklődésnek örvendtek, amelynek köszönhetően mindhárom márka a legjobb tíz között zárt.

A típusok rangsorában 2019-ben a hazai átírásokban és az importban is az Opel Astra végzett az első helyen, előbbiek esetében a Suzuki Swiftet és a Ford Focust, utóbbiaknál a Focust és a Volkswagen Golfot megelőzve.

A legtöbben Budapesten és Pest vármegyében, a legkevesebben Zala vármegyében vásároltak hazai vagy külföldről származó négykerekűt.

„A jelenlegi kilátások alapján továbbra is a hosszabb szállítási idők jellemzik az új autó szegmenst, így 2023-ban sem várható enyhülés a használt kocsik iránti keresletben. Az utánpótlás beszerzése azonban továbbra is korlátozott marad, így a használt autók árainak csökkenése nem várható a közeljövőben. A jó minőségű példányok évek óta tartják az árukat, előfordulhat olyan eset is, hogy négy év után drágábban adható el egy modell a beszerzési áránál, ergo ma már ott tartunk, hogy egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés. Ezt sok magántulajdonos észrevette, akik olykor irreális árigénnyel jelennek meg a kínálati oldalon autójukkal. A vételi oldalon azonban az látható, hogy a vásárlók elfogadták a magas használt autó árakat, és fennakadás nélkül kifizetnek akár 10 millió forintot egy fiatal, kéziváltós ŠKODA Octaviáért. Ellenben az 5-7 éves kategóriában nagyobb árérzékenység jellemző, ott ötmillió forint körül mozog a fájdalomküszöb” – tette hozzá Tóth Péter.

A Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója elmondta, hogy tapasztalataik alapján továbbra sem csökken a dízel autók iránti kereslet, az Audi A4, Volkswagen Passat, ŠKODA Superb kategóriában továbbra is azt viszik, a kisebb méretű modellek esetében egyértelműen a benzines vagy az alternatív hajtású példányok dominálnak a kedvező fenntartási költségek miatt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....