Budapest

Most beleszólhatunk, hogyan menjen Pesten a BKV-busz

2025.09.13.

Társadalmi egyeztetés indul a 223E busz fejlesztéséről; átszállás nélkül, vagy kevesebb átszállással, gyorsabban lenne elérhető Pesterzsébetről a belváros - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel.

Fotó: BKK

A közösségi közlekedés a főváros belső részein már valódi alternatívája az autózásnak, mert sok esetben gyors, sűrű, könnyen elérhető. A külsőbb kerületekben, például Pesterzsébeten azonban fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy a közösségi közlekedés vonzóbbá váljon.

A BKK javaslata szerint a 223E autóbusz a jelenlegi Boráros téri végállomástól továbbhaladna a Fővám tér érintésével egészen a Kálvin térig, majd az Üllői úton és a Ferenc körúton keresztül térne vissza a Soroksári úti útvonalára, továbbá közvetlen belvárosi kapcsolatot biztosítana az M3-as és M4-es metróvonalakhoz a Pesterzsébeten élők számára, a pesterzsébeti szakaszon pedig a jelenlegi hurokútvonal helyett mindkét irányban kiszolgálná a környék megállóit.

A javaslatban szerepel az is, hogy a 223E autóbusz hosszabb ideig, 23 óra 30 percig járna, és hétköznapokon a jelenleginél sűrűbben.

A társadalmi egyeztetés kérdőíve szeptember 30-ig érhető el a BKK oldalán - közölték.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....