Budapest

Mostantól bárki házhoz rendelheti a GreenGot

2023.09.12.

Szeptembertől a GreenGo közösségi autói is házhoz jönnek a fővárosban. Budapest első, kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztó vállalkozása elindította új szolgáltatását, a Comfortot, amellyel már fix időpontra, a felhasználó által kiválasztott helyre, akár hosszabb távra lekötve rendelhetőek meg a cég autói.

A közösségi autómegosztás iránti igény erőteljesen és széles körben növekszik Budapesten, ami a GreenGo számára is egyre inkább lehetővé teszi, hogy az egyéni igényekre szabott fejlesztésekkel tegyék élvezetesebbé a közösségi autózást. A szolgáltató legutóbbi saját felmérése szerint a felhasználók döntő részének fontos szempont, hogy legyen a közelükben autó, amikor szükségük van rá. Jellemzően a tartózkodási helyüktől számított 100 és 500 méteren belüli séta nem okoz gondot a többségnek, hogy GreenGo-ba üljön. A nagyobb utak miatt, vagy a konkrét időpontra való érkezés kapcsán viszont a kiszámíthatóság még fontosabbá vált a greeengózók körében. A Comfort bevezetésével ennek a szempontnak megfelelve bővíti az igénybe vehető szolgáltatásai körét a közösségi autómegosztó. Az előre rendeléssel sokkal egyszerűbb, tervezhetőbb lesz bármilyen utazás. Mostantól a felhasználók Budapesten kívül is szabadabban közlekedhetnek a bérbe vett elektromos autóikkal.

A GreenGo Comfortot úgy tervezték meg, hogy a szolgáltatás akár 20 napon át tartó bérlést is lehetővé tegyen, vagy a balatoni vakációra is greengózva lehessen menni. Arra pedig külön figyelmet fordítottak, hogy a várható költségek előre kalkulálhatóak legyenek. Transzparens eljárást dolgoztak ki, aminek köszönhetően a szolgáltatással összefüggő kiadások forintra pontosan előre kiszámíthatóak. Ha például a felhasználó adott időpontban a reptérre szeretne kijutni és ehhez a GreenGo Comforton beül regisztrál előre autóra, akkor a szolgáltatás kiszállítási díját kell kifizetnie, ami 3990 Ft. Hosszabb utak tervezésekor pedig - köszönhetően annak, hogy a Comfortban napos, illetve 3, 6 és 12 órás csomagok érhetőek el - mindenki előre kiválaszthatja az autóigénye leadásakor a számára legmegfelelőbb utazási kombinációt. Például, aki 6 napra és 6 órára bérelne ki előre GreenGo-t, annak ez, díjcsomagjától függően, összesen 91.550 forintba kerülne. Az összeg pedig tartalmazza a házhozszállítás díját, a kiválasztott extrákat, a bérlés teljes díját és a 380 megtehető km-t.

Mindent egybevetve ugyanakkor ez a fejlesztés is azt a célt szolgálja, hogy a greengózás minél több ember számára kínáljon kiszámítható, a kényelmi elvárásoknak is megfelelő, reális alternatívát a taxiszással, illetve saját autóval szemben, ami a statisztikák szerint az idő nagy részében amúgyis csak kihasználatlanul áll.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....