közlekedés

Moszkvában van a legtöbb dugó a világon

2014.07.12.

A navigációs rendszereket fejlesztő TomTom elkészítette a listát a világ tíz legnagyobb forgalmú városáról.

Az amszterdami székhelyű TomTom nyilvánosságra hozta a legforgalmasabb világvárosokról készített listáját, amelyet saját, globális kutatásuk alapján készítettek el. Állításuk szerint egy átlagos autóvezető évi nyolc napot tölt közlekedési dugókban ülve, és ami meglepő, hogy a mellékutakon sokszor nagyobb a torlódás, mint a főútvonalakon.

A TomTom több millió navigációs rendszerből szerzi az adatait, és ezek alapján azt állapították meg, hogy a világon leglassabban Moszkvában lehet autóval közlekedni. Az orosz főváros torlódási indexe 74 százalék volt 2013-ban, ami azt jelenti, hogy egy út megtétele átlagosan 74 százalékkal több időbe telik annál, mintha üres utakon, minimális forgalomban lehetne haladni. Természetesen a legrosszabb időszak Moszkvában is a délutáni csúcs, ekkor 141 százalékos a torlódási index, tehát egy amúgy 60 percből megjárható út közel két és fél óráig, 144 percig tart.  

A 2013-as adatok alapján Budapest az európai városok listáján a 31. helyen található a 24 százalékos torlódási indexével.

A világ 10 legforgalmasabb metropolisza:

1.       Moszkva, Oroszország (74 %)

2.       Isztambul, Törökország (62 %)

3.       Rio de Janeiro, Brazília (55 %)

4.       Mexikóváros, Mexikó (54 %)

5.       Sao Paolo, Brazília (46 %)

6.       Palermo, Olaszország (39 %)

7.       Varsó, Lengyelország (39 %)

8.       Róma, Olaszország (37 %)

9.       Los Angeles, USA (36 %)

10.   Dublin, Írország (35 %)

 

„A hagyományos reakciók a torlódások csökkentésére, mint az új utak építése, vagy a meglévők kiszélesítése már nem bizonyulnak hatásosnak” – nyilatkozta Harold Goddijn, a TomTom elnök-vezérigazgatója. Goddijn úfgy véli, hogy a valós idejű közlekedési információk szélesebb körben történő elterjesztése segítene az egyéneknek gyorsabb utat találni az adott közlekedési szituációban, és a rengeteg adatból az adott városvezetés is könnyen rájöhetne, hogyan fejleszthetné az útjai áteresztő képességét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....