elektromos autóbusz

A moszkvai tömegközlekedés átáll az elektromos buszokra

2018.10.15.

A tesztüzem befejeztével szeptembertől menetrendszerű forgalomba álltak az első elektromos buszok Moszkvában – jelentette be az orosz főváros polgármesteri hivatala. Külön érdekesség, hogy az első néhány hónapban az alternatív meghajtású buszok ingyen szállítják az utasokat.

Az első moszkvai elektromos buszok a 73-as troli útvonalán közlekednek. Az év végéig ötre emelkedik az elektromos buszok által kiszolgált tömegközlekedési útvonalak száma – írja a rusautonews.com szakportál.

A moszkvai polgármesteri hivatal idén májusban hirdetett közbeszerzési pályázatot elektromos autóbuszok beszerzésére, amit a két legnagyobb oroszországi autógyártó cég, a Kamaz és a GAZ csoport nyert el. Mindkét szerződés 100-100 elektromos busz (összesen tehát 200) leszállítására, és 31-31 ultragyors töltőállomás (összesen 62) telepítésére vonatkozott. A gyártók felelnek a buszok és töltőállomások minőségéért, illetve megbízható működéséért a következő 15 évben.

Az orosz főváros a tervek szerint mostantól 2021-ig kizárólag elektromos meghajtású buszokat vásárol, fokozatosan leváltva a tömegközlekedésben jelenleg használt dízelmeghajtású buszflottát. Moszkva azzal büszkélkedik, hogy 2019-re annak a néhány európai fővárosnak egyike lesz, ahol kizárólag elektromos meghajtású és gázüzemű járműveket alkalmaznak majd a tömegközlekedésben. A 12 milliós orosz fővárosban jelenleg mintegy 900 villamos és több mint 1000 trolibusz működik.

Idén decemberben újabb 100 elektromos busz beszerzésére írnak ki közbeszerzési pályázatot, 2019 és 2020 folyamán pedig további 300 elektromos busz beszerzését tervezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....