Dunlop

A motorkerékpárok Teslája Dunlop abroncsokon indul világ körüli útra

2016.04.05.

A STORM Pulse a világ első elektromos túra-motorkerékpárja a maga 380 km-es hatótávolságával. Ezt a radikálisan új motorkerékpárt az Eindhoveni Műszaki Egyetem (TU/e) hallgatói fejlesztették, akik 2016-ban egy 80 napos világ körüli túrán vezetni is fogják ezt a motorkerékpárt.

Ehhez a megmérettetéshez a csapat a Dunlop legújabb sport túra abroncsát – a RoadSmart III-at választotta. A STORM Eindhovennek olyan abroncsra volt szüksége, amely megbirkózik a világ legnagyobb kihívást jelentő útjaival is. Azt követően választották a RoadSmart III-at, hogy tesztek igazolták, hogy elülső abroncsai a főbb versenytársak teljesítményénél 82%-kal magasabb futásteljesítményt érhetnek el.


Ez a teljesítmény elengedhetetlen egy olyan projektben, ahol a STORM motorosok Európa, Ázsia és Észak-Amerika legnehezebb útjain kanyarognak majd – összesen 26 000 kilométeren.

A STORM Pulse-t a „motorkerékpárok Teslájaként” is emlegetik. Az innovatív, moduláris akkumulátornak köszönhetően a motorosok percek alatt akkumulátort cserélhetnek. Rövidebb utak esetén lehetőség van arra, hogy csak az akkumulátor-egység egy részét használják, könnyebbé téve így a motorkerékpárt, illetve a kormányzást.


Egy másik ok, amiért a Dunlop RoadSmart III-ra esett a választás, hogy a motorkerékpár-abroncsok 190/55ZR17 hátsó méretkategóriájában a Dunlop gyárt GT és SP (Sport) verziót is, amely lehetővé teszti a motorosok számára, hogy a motorkerékpár karakterisztikájának legjobban megfelelő abroncsot válasszák. A STORM motorkerékpárra a GT verzió került fel, mivel ez a nyomaték és tapadás terén jobban megfelel a 240Nm forgatónyomatékot leadó hajtáslánc jelentette kihívásoknak.

A Dunlop Europe Moto marketing igazgatója, Andy Marfleet büszke arra, hogy a STORM Eindhoven a RoadSmart III-at választotta: „Tesztek bizonyítják, hogy a RoadSmart III rendelkezik kategóriájában a legjobb tapadással és irányíthatósággal száraz útviszonyok között, illetve hihetetlen futásteljesítménnyel. Ahhoz, hogy egy 26 000 km-es világ körüli túra megvalósítható legyen egy ilyen nagy forgatónyomatékkal rendelkező motoron, optimális stabilitásra, tapadásra és tartósságra van szükség. Ezt az abroncsot erre tervezték.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..