fejlesztés

A mozgásukban korlátozott embereknek szánt önvezető taxi nyerte a Ford ‘New Designers’ díját

2021.07.05.

A mozgásukban korlátozott emberek számára nehézséget okozhat az autózás vagy a tömegközlekedés. Az Egyesült Királyságban a mozgáskorlátozottak minden évben 26 százalékkal kevesebbet utaznak, mint a többi felnőtt.

Éppen ezért Calum Gambrill, a londoni Ravensbourne Egyetem ipari formatervező hallgatója kidolgozott egy megoldást, ami megfizethetőbb városi taxiszolgáltatást nyújthatna a mozgásukban korlátozott és idős emberek számára.

Az ‘Embark’ nevű tanulmány nyerte el a friss diplomás dizájnerek számára megrendezett legnagyobb brit megmérettetés, a 2021-es New Designers Versenye részeként odaítélt Ford Dizájn Díjat. A Ford versenyét olyan formatervező tanulók számára hirdették meg, akik emberközpontú megközelítéssel állítanak össze önvezető autókoncepciókat, különös figyelmet fordítva az utastérre, a belső világításra, a kényelmes ki- és beszállásra, valamint a fedélzeti szórakoztató rendszerekre.

“Minden tervező arra vágyik, hogy megálmodhassa a jövőt. Örömmel látom, hogy a különféle kreatív iparágak fiatal képviselői ilyen könnyen ki tudnak lépni a szokványos keretek közül. Sosem látott, vadonatúj ötletek kellenek ahhoz, hogy újszerű, inspiráló élményeket teremtsünk az autókban,” vélekedett Amko Leenarts, a Ford Európa formatervezési igazgatója.

 

Az ‘Embark’ alapötlete egy taxiszolgáltatás, ami egy külön erre fejlesztett alkalmazással és elektromos hajtású, önvezető autókból álló járműflottával működik. A felhasználók az alkalmazással intik le a taxit, majd az oldalajtó rámpáján keresztül szállnak be. A fedélzeti WiFi segítségével csatlakozhatnak az internetre, és utazás közben zenét hallgathatnak. A jármű más önvezető autókkal is kapcsolatban áll, hogy megtalálja a lehető leghatékonyabb útvonalat és a szabad parkolóhelyeket. A fizetés kilométer-alapú tarifával vagy havi előfizetéssel egyaránt megoldható.

“Calum érzi az emberi jogok valódi lényegét, ezért is tűnt fel nekünk azonnal a pályaműve – hiszen az ‘Embark’ az emberközpontú tervezés remek példája. Ráadásul egy új területet jelöl ki az önvezető járművek alkalmazására, érzékletesen szemléltetve, mennyi hihetetlen lehetőség rejlik ebben az új technológiában,” mondta Usha Raghavachari, a D-Ford kutatási igazgatója. A D-Ford a vállalat globális kreatív innovációs laboratóriumait összefogó csoport, amely 2-15 évvel előre igyekszik feltérképezni a jövőt, emberközpontú megoldásokkal gazdagítva a problémák megoldását és a tervezést.

A nyertes tanulmányért Gambrill jutalma 1000 font (kb. 410.000 forint) a tervezői karrierje támogatásához, illetve két hónapon át tartó mentorálás a D-Ford formatervezőitől. Leenarts és Raghavachari mellett a zsűri tagjai voltak még Betsy Fields-Smith, az IDEO igazgatója, valamint James McLachlan, a Car Design News szerkesztője is.

“Mindig azok a koncepciók a legértékesebbek, amelyek a kielégítetlen emberi igények ismeretéből fakadnak. Éppen ezért egy olyan tanulmány, ami egy, a tömegközlekedést nehezen használó csoportra összpontosít, pontosan azt az emberközpontú tervezési módszert és értékrendet képviseli, ami a Fordot jellemzi,” nyilatkozta Fields-Smith.

Gambrill mellett díjat kapott még Olivia Goldsmith is utastér-tanulmányáért, amelyben az interaktív műszerfal mellé hangulatvilágítást és a sötétben derengő üléseket álmodott meg, illetve Lili Chen, akinek buborék-ülése minden emberi testhez hozzáidomul, csökkentve a kifáradást és javítva a komfortérzetet. Voltak további izgalmas pályaművek is etikus és újrahasznosított anyagokból felépített utasterekről, a mentális egészséget és a jó közérzetet javító kabinokról, és interaktív belterekről, amelyek vidám, játékos atmoszférát teremtenek.

“A legtöbb elképzelés az anyagokra és a fényekre koncentrált, így hát látványosan kiemelkedett közülük az a tanulmány, ami egy létező problémára, a mozgásukban korlátozott emberek mobilitására keresett megoldást. Ez nagyon is komoly gondot okoz Londonban és a világ más nagyvárosaiban, ahol a tömegközlekedési rendszerek nem igazán felelnek meg a számukra,” mondta el McLachlan.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.09.19
Még csak ismerkedünk a villanyautókkal, gyűjtögetjük a tapasztalatokat – például arról, hogy....
2021.09.19
A védelmi ipari szakképzés infrastrukturális feltételeit teremti meg a Zalaegerszegi Szakképzési....
2021.09.19
Facebookos ismerőseinek akart dicsekedni sportkocsijával egy 70 éves olasz autós, ehelyett a....
2021.09.19
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Megyünk egy kört? ..
2021.09.19
A Müncheni Autószalonon bemutatott Cupra Tavascan Extreme E Concept az idén indult Extreme E....
2021.09.19
A napenergiával közlekedő és működő lakóautó prototípusának neve Stella Vita, és egy 17....
2021.09.19
Üzembe helyezte a hétvégén az ausztriai Villachban 1,6 milliárd eurós beruházással készült....
2021.09.19
A J.D. Power közvélemény-kutató intézet arra kérte az új autók tulajdonosait, hogy értékeljék,....
2021.09.19
Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-....
2021.09.19
Tedd le az autót, és válts aktív közlekedési formára! Tippek az Európai Mobilitási Hét alkalmából....