Ferrari

Mozifilm készül Enzo Ferrariról

2014.05.26.

A Commendatore élete hamarosan a filmvásznon elevenedik meg.

Enzo Anselmo Ferrari (1898-1988) nagyhatalmú iparmágnás és különleges személyiség volt egyben, nem csoda, hogy úgy gondolták, hogy megérné filmre vinni az életét.

A film forgatókönyve Brock Yates "Enzo Ferrari: The Man, the Cars, the Races," című életrajzi könyvén alapul majd. Eredetileg 2004-ben forgatták volna a filmet Al Pacinóval a főszerepben, de a terv végül meghiúsult, mert a rendezőjelölt, Sydney Pollack meghalt.

Az Enzo Ferrari-film elkészítése azonban ismét aktuális lett, mivel a Los Angeles-i Cecchi Gori Pictures megvásárolta a megfilmesítési jogokat a Cannes-i Filmfesztiválon.

Niels Juul, a forgalmazó cég vezérigazgatója elmondta a Variety c. lapnak, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak különböző forgalmazókkal és egy jól ismert amerikai rendezővel. Már elkészült a forgatókönyv is, állítólag arra az életszakaszra lesz kihegyezve, amikor a Ferrari a Maseratival küzdött a versenypályákon.

„Ez egy gyönyörű mese arról, ahogy Ferrari és Maserati megküzd egymással, hogy eldöntsék, melyik márka autója a gyorsabb. Ugyanakkor ez a film nem igazán a versenyzésről fog szólni, sokkal inkább a Keresztapára fog hasonlítani, de lesz benne néhány verseny jelenet is.”

A film rendezőjét és főszereplőjét egy-két hónapon belül jelentik be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....