Vasúti közlekedés

Működik a Keleti pályaudvar

2024.08.27.

Befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya-felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

Fotó: MÁV

A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról érkező InterCity vonat öt személykocsija. Senki nem sérült meg, de a baleset a vasúti közlekedésben jelentős fennakadásokat okozott. A vasúttársaság most azt írta, a műszaki mentést már vasárnap éjszaka megkezdték, hétfőn kora délután az utolsó kisiklott kocsi beemelése is megtörtént.

A műszaki mentés során végül sikerült mind az öt járművet emelőberendezésekkel visszahelyezni a sínekre, így nem volt szükség a vasúti daru bevetésére, illetve az ezzel járó felsővezeték-rendszer elbontására, ami a kárelhárítás idejét is meghosszabbította volna - tették hozzá.

Már vasárnap késő estétől a MÁV mintegy száz munkatársa dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán - közölték.

A helyreállítást követően kedd hajnaltól a hatvani, a miskolci, valamint az újszászi, a szolnoki, illetve a békéscsabai vonalon a vonatok nagy része a Keleti pályaudvarra érkezett, mert a Kőbánya-felső felé vezető három vágányon feloldották a korlátozásokat, majd a délelőtti órákban fokozatosan állt vissza a rend a hegyeshalmi és a pécsi vonalon is, miután a két ferencvárosi vágányon is megindulhatott a forgalom.

Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, pár perces késések még előfordulnak - áll a vasúttársaság közleményében.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....