marsjármű

A múltbéli élet nyomait kutatja majd az új Mars-járó

2018.12.16.

A Mars 2020 kutatórobot a tervek szerint 2021-ben landol a vörös bolygón azzal céllal, hogy az esetleges múltbeli élet jelei után kutasson. A tudósok reményei szerint a hatkerekű Mars-járó útjába kerülő kőzetek között lesznek 3,9 milliárd évesek is – írja a BBC hírportáljára hivatkozva a hirado.hu

Az akár 3,9 milliárd évvel ezelőtti lehetséges élet nyomait könnyebb lehet felkutatni a Marson, mint a Földön – jelentették ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2020-as Mars-missziójának kutatói.

„Úgy véljük, hogy a Marson például nincsenek olyan tektonikus mozgások, mint amelyek végigkísérik a Föld történetének döntő részét” – mondta Ken Williford, a NASA kaliforniai Jet Propulsion laboratóriumának munkatársa. A szakemberek szerint a Föld kőzeteinek többsége megsemmisül a kőzetlemezek alábukásakor, de még a felszínen maradók is olyan hő és az egyéb behatásoknak vannak kitéve, amelyek a Marson talán nem fordulnak elő.

„Szóval paradox módon könnyen lehet, hogy a Marson lévő ősi kőzetek jobb állapotban vannak, mint a Földön lévő jóval fiatalabb kőzetek” – tette hozzá a szakember.

Az új kutatórobot a marsi egyenlítőhöz közeli Jezero-kráterbe fog leereszkedni, amely a műholdas megfigyelések szerint egykor egy mély tónak adott otthont. A kutatók reményei szerint a kráter ősi szerves molekulák és a mikrobiális élet más jeleit is őrzi üledékében, amelyhez fúrásokkal könnyedén hozzá lehet férni.

A legnagyszerűbb forgatókönyv az lenne, ha a Mars-járó az úgynevezett sztromatolitokra – cianobaktériumok, azaz fotoszintetizáló kékbaktériumok által létrehozott üledékszerkezet a Földön – hasonló képződményekre bukkanna a Marson.

A Mars-járó, amely a 2012-ben landolt egytonnás Curiosity átdolgozott változata, a begyűjtött kőzet- és talajmintákat egy rejtekhelyen fogja a tárolni a bolygó felszínén. A NASA és az Európai Űrügynökség (ESA) jelenleg azt kutatja, hogy a nagyjából 40 mintát miként tudja lejuttatni a Földre a 2030-as évek elején.

Ken Farley, a misszió vezető kutatója az Amerikai Geofizikai Unió őszi találkozóján beszélt arról, hogy az új Mars-járó ugyanazt a technológiát fogja használni a landoláshoz, mint a Curiosity, egyetlen új kiegészítéssel, amely még precízebbé teszi majd a landolást.

A szakember szerint már azt az útvonalat is kidolgozták, amelyen közvetlenül a landolást követően fog haladni a robot.

A Mars-járót egy olyan navigációs rendszerrel is felszerelték, amely révén a jármű „szabad kezet kap” abban, hogy kiválassza a legjobb útvonalat az egyes célállomások között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....