Alonso

Múzeumi darab lett Fernando Alonso dakaros Hiluxa

2022.01.12.

A Toyota Hilux Dakar versenyautó – amellyel Fernando Alonso debütált a 2020-as Dakar Rallyn – a közelmúltban bekerült a Fernando Alonso Múzeum és Versenypálya gyűjteményébe.

Javában folyik a Dakar, hol a Toyota 2018-ban második, 2019-ben első, majd 2020-ban és 2021-ben a győzelemről hajszálnyival lemaradva ismét második helyen végzett, a 2022-es megmérettetésen pedig egyelőre az első pillanattól élen áll. Tavaly a Toyota csapat tagja volt Fernando Alonso is, aki csapattársaihoz hasonlóan egy különlegesen felkészített Toyota Hilux-al vágott neki a világ legkeményebb tereprally versenyének.

A TOYOTA GAZOO Racing Toyota Hilux Dakar – amellyel Fernando Alonso debütált a 2020-as Dakar Rallyn – a közelmúltban megérkezett a pilóta gyűjteményébe, amely Spanyolországban, az Asztúriai hercegség fővárosa, Oviedo mellett található. Alonso figyelemreméltó módon kezdte a Dakaros pályafutását a Hilux volánja mögött: összesítésben a 13. helyet szerezte meg, és számos szakaszon a leggyorsabbak között volt, ezzel egyértelműen bezsebelve a 2020-as év legjobb újoncának járó elismerést.

A Toyota Hilux Dakar versenyautó – amellyel Fernando Alonso debütált a 2020-as Dakar Rallyn – a közelmúltban bekerült a Fernando Alonso Múzeum és Versenypálya gyűjteményébe, amelynek célja, hogy átfogó bemutatót nyújtson az asztúriai pilóta versenyzői pályafutásáról. A Hilux Dakar, amelyet a Fernando Alonso pályafutása előtt tisztelgő, spanyolországi Oviedo mellett található múzeum kapott, nem csupán egy másolat, hanem pontosan az az autó, amellyel az asztúriai pilóta versenyzett a 2020-as Dakaron.  Alonso pedig remek teljesítményt nyújtott, miután összesítésben a 13. helyen végzett, és számos szakaszon a legjobb időt is sikerült elérnie, amivel ő lett a legjobb újonc a világ legnehezebb rallyján abban az évben.

Fernando Alonso személyesen vette át állandó kollekciójának új tagját, amely olyan versenyautók mellé csatlakozhatott a gyűjteménybe, mint a Toyota TS050 HYBRID, amellyel a pilóta a 2019-2020-as szuperszezonban megnyerte a Hosszútávú Világbajnokságot (WEC), valamint két Le Mans-i 24 órás versenyt is. A Fernando Alonso Múzeumot és Versenypályát folyamatosan bővítik, hogy bemutathassák az összes olyan prototípust, amellyel Fernando Alonso pályafutása alatt versenyzett, kezdve a Forma-1-től, a WEC-n keresztül egészen a Dakar Rallyig.

- Ugyan az F1 volt a karrierem és a szenvedélyem mozgatórugója, az olyan Le Mans-ban, Daytonában és Dakaron versenyző modellek, mint amilyen ez is, hozzáadott értéket képviselnek a látogatók számára, akik így minden szakág képviselőjét láthatják, amelyek pályafutásom történetének részét képezik. – fogalmaz Alonso a múzeumba frissen bekerülő Hilux Dakar kapcsán.

Alonso kifejtette, hogy a Hilux Dakar személyes gyűjteményének része lesz, és ezzel együtt a kollekció egyik „legfontosabb” darabja, amely igazi „ínyencség” lesz a kiállítás látogatói számára. Az asztúriai pilóta, aki „nagyon jó” emlékeket fűz a Toyota Hiluxhoz és a Dakarhoz, rámutatott, hogy „szakmailag és emberileg is fontos tapasztalatokat szerzett” a világ legkeményebb rallyján, de emellett jelezte, hogy „bizonyára újra megpróbálná” – utalva ezzel egy esetleges második részvételre a Dakaron.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..
2026.08.30
Az utasforgalom 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2,1 milliót a múlt hónapban, a légiáru....
2026.08.30
Háromszintes, 86 autó és 7 motorkerékpár befogadására alkalmas parkolóház épült Mohács belvárosában....
2026.08.30
Buzgón készül az MR2 feltámasztására a japán gyártó, de az új modell már nem az anyacég, hanem az....
2026.08.30
Az első futamon rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig harmadik lett a hétszeres Európa-....