autós üldözés

Nagy gázt adott és menekült – autós üldözés Oroszlányban

2021.10.30.

Megpróbált elhajtani a rendőrök elől az a férfi, aki jogosítvány nélkül, bódult állapotban vezetett egy autót Oroszlányban, amit korábban engedély nélkül vitt el – írta a police.hu.

A helyi járőrök Oroszlányban figyeltek fel egy személygépkocsira 2021. október 29-én délután, aminek hiányzott az első lökhárítója és rendszám sem volt rajta. Amikor meglátta a rendőrautót, a sofőr gázt adott. Néhány utcával arrébb az egyenruhások megállították a férfit, és ellenőrizték az iratait. Kiderült, több oka is volt annak, hogy el akart menekülni. A 19 éves sofőrnek ugyanis nem volt jogosítványa, az autó pedig nem rendelkezett kötelező biztosítással. A férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak a járőrök, ami negatív lett, viselkedéséből azonban arra következtettek, hogy valamilyen bódító szer hatása alatt áll, amit a kábítószerteszt alátámasztott. Emellett az is kiderült, hogy a gépkocsi, amivel közlekedett, nem az övé. Azt korábban a tulajdonosa egy vértesszőlősi parkolóban hagyta, elmondása szerint akkor még volt rajta rendszám.

Cs. Patrikkal szemben előállítását követően kábítószer birtoklása vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt büntető,- az engedély nélküli vezetés, forgalmi engedély helyszíni hiánya, megkülönböztető jelzés figyelmen kívül hagyása, jármű műszaki feltételei és a kötelező biztosítás hiánya miatt pedig szabálysértési eljárás indult. A férfit a rendőrök gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítás céljából őrizetbe vették.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....