BYD

Nagy kínai ígéret Szegednek a BYD-gyár ügyében

2024.09.29.

A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik. Ennek érdekében hatékony együttműködést kíván kialakítani a szegedi oktatási intézményekkel - közölte magyarországi PR-cégén keresztül a sencseni társaság az MTI-vel.

Közleményükben idézik a világcég humán erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettesét, Jerry Xunt, aki hangsúlyozta: a BYD kiemelkedő szerepet szán magyarországi tevékenységében a magyar szaktudásnak és az innovatív szemléletnek.

A tájékoztató szerint a napokban Magyarországra látogatott a BYD szakképzésért és HR ügyekért felelős delegációja, amelyet fogadott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója is.

A delegáció ezt követően Szegeden egyeztetett a helyi felsőoktatás és szakképzés vezetőivel. A Szegedi Tudományegyetemmel már számos egyeztetést folytattak, az intézmény szerves része lesz a BYD működésének - jelezték a közleményben.

Az új energiával működő járművek előállításában világelső BYD 2023-ban jelentette be, hogy több milliárd eurós beruházással Szegeden építi meg első európai autógyárát, amely évi háromszázezer autó gyártására lesz képes. A gyár építése már megkezdődött, előzetes információk szerint a gyártás 2025-ben kezdődhet meg.

A 2003-ban alapított BYD Auto a világ első autógyártója, amely a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította az elektromos átállás jegyében, és 9 egymást követő évben a konnektorról tölthető személygépkocsik (NEV) eladásának élén állt Kínában.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....