Győr

Nagy Márton az Audi Hungaria győri központjába látogatott

2023.06.27.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden az Audi Hungária Zrt. győri központjában egyeztetett Alfons Dintner igazgatósági elnökkel, az igazgatóság tagjaival, valamint a vállalat vezetőivel - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) keddi közleményében.

A látogatás során a felek áttekintették a legfrissebb gazdasági, világgazdasági eseményeket és azok Magyarországra gyakorolt hatásait. Az Audi Hungária fejlesztései mellett a megbeszélés lényegi pontját adta a hazai járműipar helyzetének kérdése, valamint a szektorban jelentkező globális kihívások, különös tekintettel az elektromos átállásra.

Nagy Márton a közleményben kiemelte, hogy az autóipar, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó akkumulátorgyártás a magyar gazdaság húzóereje, amely egyik legmeghatározóbb alapja a dinamikus gazdasági növekedésnek, a munkahelyek bővítésének és megőrzésének.

A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta az Audi gazdaságban betöltött szerepét: részt vesz a duális képzésben, 12 ezer családnak biztosít megélhetést, árbevétele pedig megközelíti a 8 milliárd eurót.

Az egyeztetést követően Nagy Márton megtekintette gyártótelephelyet, valamit az elektromos hajtások - PPE (Premium Platform Electric) gyártófelületeinek működésébe és a legújabb győri modell, a CUPRA Terramar gyártásának felkészülési folyamataiba is betekintést nyert - tájékoztatott a GFM.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....