repülés

Nagy sebességgel zuhanhatott az óceánba a maláj utasszállító

2016.08.09.

- A több mint két éve eltűnt malajziai utasszállító nagyon nagy sebességgel az óceánba zuhant egy kedden megjelent tanulmány szerint, holott egyes korábbi szakértői vélemények még arról szóltak, hogy a repülőgép simán ereszkedett a víz felszínére - írta a The Australian című napilap az ausztrál védelmi minisztériumra hivatkozva.

A Malaysia Airlines maláj légitársaság Boeing 777-es típusú, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járata 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án tűnt el röviddel a felszállás után, és a feltételezések szerint az eredeti útvonalról teljesen letérve, az Indiai-óceán déli részén zuhant le. Egyes szakértők korábban azt feltételezték, hogy a gép simán leszállt az óceán felszínére. A kedden közzétett jelentés szerint ausztrál szakértők elemezték az automata jeladók által sugárzott információkat, és ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a gép "rohamosan vesztett magasságából".


A cikkből kiderül, hogy a Boeing amerikai repülőgépgyártó cég számítógéppel modellezte a maláj utasszállító lehetséges útvonalát. Mindkét vélemény szerint a gép nem irányítottan, hanem magatehetetlenül zuhant az óceánba. "A szakértők megállapították, hogy a gép zuhanása (nyugat-ausztráliai idő szerint) reggel 8.19 perckor történt, azután, hogy elfogyott az üzemanyag, kigyulladt a baloldali hajtómű, majd negyedórára rá a jobboldali is. Ezután a 10 650 méteres magasságban repülő utasszállító elkezdett percenkénti 3650-6100 méteres sebességgel zuhanni, majd az Indiai-óceánba csapódott Ausztráliától nyugatra" - feltételezi a Boeing tanulmánya.

Ausztrál szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a gép eltűnésének felelőssége az egyik pilótát terheli, de szerintük nem igazak egyesek állítása, amely szerint nem a megfelelő helyen keresik a gépet az Indiai-óceánban - írta a The Australian. Az eltűnt gép utáni kutatás már több mint két éve folyik az Indiai-óceán térségében, de egyelőre kevés eredménnyel. Malajzia, Kína és Ausztrália hatóságai nemrégiben bejelentették, hogy a keresést felfüggesztik, amennyiben nem találják meg a gépet a még átfésülésre váró 10 ezer négyzetkilométeres övezetben. +

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....