drón

Nagy teherbírású drónok végeztek próbarepülésüket Kínában

2025.12.12.

Próbarepülést végzett Kínában két olyan új, nagy teherbírású drón, amelyet a civil áruszállításban is lehet használni - jelentette csütörtökön a kínai állami média.

Egy Csiutien nevű, hagyományos szárnyas drón az északnyugat-kínai Senhszi tartományban hajtotta végre csütörtök reggel első repülését, egy nappal korábban pedig az AR-E800 jelzésű elektromos drón szállt fel először a kelet-kínai Csianghszi tartományban.

A kínai repülőgépipari vállalat (AVIC) által tervezett drónok közül a Csiutien 25 méteres fesztávolsággal, 16 tonnás maximális felszállótömeggel és hattonnás teherbírással rendelkezik. Akár 12 órán át is képes levegőben maradni, hatósugara pedig hétezer kilométer.

A kép illusztráció, fotó: MTI/Trebitsch Péter

Az AVIC AR-E800 jelű drónja függőleges fel- és leszállásra képes, hat egymás fölött elhelyezkedő rotorpárral rendelkezik, amelyekkel körülbelül négy perc alatt hajtotta végre a teszt teljes manőversorozatát, azon belül a fel- és leszállást, a lebegést, a fordulókat, valamint az előre és a hátra repülést. A csendes üzemű jármű 300 kilogrammos hasznos terhet képes szállítani - közölték.

A kínai állami média szerint e drónok kifejlesztése a gyártók azon törekvéseit szolgáljak, hogy a városi logisztika és a sürgősségi ellátás területén szélesítsék a teherdrónpiac lehetőségeit.

Elemzők szerint a globális áruszállító drónpiac 2031-re közel 5 milliárd dollárra nőhet, évente átlagosan 35,8 százalékos bővüléssel.

Kína már korábban is tesztelt nagy teherbírású drónokat: 2024 márciusában a Yitong TP1000 modell egytonnás hasznos teherrel szállt fel, míg a Boying T1400 helikopterdrón 650 kilogrammos teherrel repült extrém hőmérsékleti körülmények között.

Az AVIC szerint a Csiutien drón a legkülönbözőbb típusú árukat képes szállítani, és alkalmazkodik a különböző feladatokhoz, például a katasztrófaelhárításhoz, területfelméréshez vagy az erőforrások feltérképezéséhez.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....