Lexus

Nagy teljesítményű hibrid sportmodelleket építhet a Lexus

2018.07.18.

A Lexus elnöke szerint eljött az ideje, hogy benzin-elektromos hajtásláncok dolgozzanak a márka legendás F sportmodelljeiben, sőt, egy önálló hibrid csúcsmodellt sem tart elképzelhetetlennek.

A Goodwoodi Sebességfesztiválon különösen erős portfolióval részt vevő Lexus nemcsak az ikonikus F sportszéria két tagját – a ma már legendás LFA szupersportkocsit, valamint az RC F kupét – vonultatta fel, hanem az utóbbi alapjaira épülő két versenyautóját, a márkaszériában versenyző RC F Cup kivitelt, valamint a két kontinens GT-szériájában is komoly sikereket elérő RC F GT3-at is elhozta.

Ezeknél is nagyobb jelentőséggel bírt azonban, hogy a rendezvényen most először Szava Josihiro, a Lexus International elnöke is részt vett, hogy a márka jövőbeli terveiről beszélgessen az Autocar és az AutoEXPRESS jelen lévő újságíróival.

„Filozófiánk, hogy a mozgás szabadságát nyújtsuk ügyfeleinknek, ezért minden fronton fejlesztenünk kell technológiáinkat. Tisztában vagyunk azzal, milyen fontos az elektromos meghajtás, de azt is látjuk, hogy a tisztán elektromos járművek nem alkalmasak minden igény kielégítésére” – nyilatkozta a brit Autocar folyóiratnak az autóipari szakember. „A villanyautók hosszú töltési ideje, az akkumulátorok öregedésével járó kapacitásvesztés, valamint azok újrahasznosítása sokkal összetettebb problémákat vetnek fel, mint amire a hangzatos kommunikációk következtetni engednek. Aki csak az elektromos autókra koncentrál, az nem képes megadni a választ a vásárlók közép- és hosszú távú kérdéseire.”

Szava-szan szerint kizárólag teljes portfolióval, egy magát komolyan vevő autógyártó csak a benzines, a hibrid, a plug-in hibrid, valamint az akkumulátoros és üzemanyagcellás elektromos hajtásláncok kombinációjával nyújthatnak igazi megoldást a vásárlóknak.

Ezt a filozófiát pedig a márka sportmodelljeire is kiterjesztené a Lexus első számú embere: az F széria tagjai akár nagy teljesítményű hibrid hajtásláncokat is kaphatnak.

„Az F sorozat létfontosságú a számunkra, fejlesztése során a saját utunkat kell, hogy járjuk” – idézi a cégvezető gondolatait az Auto Express.Egy lehetséges opció egy teljesen önálló F GT modell, amely egy izmos benzinmotort kombinálhatna villanymotorral, egyedi vezetési élményt nyújtva. Fontosak a benzines V8-as és ikerturbós motorok, de a jövőre kell terveznünk.”

„Átmeneti időszakban vagyunk. Az emberek most divatosnak tartják a villanyautókat, de vajon mi lesz három-öt év múlva? Az emberek szeretik a belsőégésű motorok hangját és dinamizmusát. Az élmények terén tehát nem támaszkodhatunk egyetlen kizárólagos megoldásra.”

Nem véletlenül említ ikerturbós V8-as motorokat Szava-szan: az elmúlt évben egyre többször merült fel egy négyliteres turbómotor koncepciója, amely a soron következő sportmodellt, az LC F szuperkupét hajtotta volna. A legnevesebb európai és tengerentúli nemzetközi autós szaklapok is hajlamosak voltak készpénznek tekinteni az akár 600 lóerős teljesítményű nyolchengeres erőforrás érkezését, noha a Lexus hivatalosan soha nem erősítette meg az értesülést – talán éppen azért nem, mert a hibrid sport-hajtáslánc bevezetése közelebb van, mint gondolnánk.

A másik kérdés, hogy a Lexus elnöke által említett GT modell az LC lesz-e, vagy egy még exkluzívabb, egyelőre nem ismert modell. A gyártó a közelmúltban két új, eddig nem használt típusnevet (LQ és LM) is szabadalmaztatott, a palettabővítés tehát szinte biztos. Mivel pedig szabadidőjárművel bőven el van látva a márka (a legfrissebb és legkisebb UX-től az NX és RX crossovereken és az Európában hivatalosan nem forgalmazott GX és LX prémium terepjárókon át az LF-1 luxus-szabadidőjármű hamarosan érkező szériaváltozatáig), a szedánok piacát pedig lefedi a jelenlegi kínálat, a kupé az egyetlen fennmaradó szegmens, ahol a Lexus logikusan terjeszkedni tud, mégpedig felfelé, az LF-1 szintjére.

Fotók: Lexus, lexusenthusiast.com, Holiday Auto (render fotók)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....