JAC

Nagyon rosszul áll a Moszkvics szénája, új partnert keres

2025.10.01.

Válságban a Moszkvics, ezért új partner után kutat, és abban reménykedik, hogy egy új modell kihúzhatja a csávából.

A nehéz helyzet részben azért alakult ki, mert megrekedt az együttműködés a donorautót adó kínai JAC vállalattal. Másrészt az értékesítések mélyrepülésben vannak, és a modellpaletta frissítése is bizonytalan.

Az orosz szaksajtó információi szerint a JAC nem hajlandó megosztani azokat a technikai dokumentumokat, amelyek elengedhetetlenek lennének a gyártás lokalizálásához Oroszországban. Emiatt a Moszkvics nem tudja „oroszosítani” a gyártási folyamatot, így a járművek továbbra is nagyrészt külföldi alkatrészekből készülnek.

A gyár már a tavalyi év elején jelezte, hogy nyitott lenne új partnerek bevonására, és most úgy tűnik, ez a lehetőség egyre sürgetőbbé válik.

A Moszkvicsok iránti kereslet folyamatosan csökken, ami komoly veszteségeket okoz a vállalatnak. A legfrissebb példa a Moszkvics 8 hétszemélyes SUV kudarca: egy hónap alatt mindössze 24 darabot sikerült értékesíteni. A Moszkvics 6 szedán is teljes kudarcnak bizonyult, az értékesítés nagyon lomha tempóval haladt már a legelején is. A márka jelenlegi modelljei nem versenyképesek az orosz piacon, az eladások havi ezer darabot sem érik el, és így messze vannak a legnépszerűbb tíz modell élbolyától.

Ebben a nehéz helyzetben egy független formatervező által bemutatott új koncepció, a Moszkvics-412 Nova 2026 nevű modell adhat némi reményt a márkának.

A modern crossover a klasszikus 412-es modell nevét vette fel, de a látványtervből ítélve teljesen új formavilágot és technológiát képvisel. Bár a gyár hivatalosan nem kommentálta a koncepciót, piaci elemzők gyanítják, hogy a Nova 2026 lehet az a „friss szellő”, amelyre a Moszkvicsnak égetően szüksége van.

A szovjet autóipar egyik oszlopos képviselőjét, a Moszkvicsot 2022 novemberében „támasztották fel”, – gyakorlatilag átcimkézték a kínai JAC autóit. Jelenleg a Moszkvics 3 crossovert, illetve annak elektromos változatát, a Moszkvics 3e modellt , továbbá a Moszkvics 6 szedánt és a Moszkvics 8 SUV-ot szerelik össze a vállalat csarnokaiban. Mindegyik donorautója egy JAC modell volt. A Moszkvics 3 modellt például a Sehol X4  részegységeiből rakják össze, ebből kifolyólag a kínai gyökerű orosz autó a Sehol X4 szakasztott mása, szinte csak a cégérben különbözik tőle.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....