Ford

Nagyon zöld a Ford új dízelmotor-gyártósora

2016.08.09.

– A Ford legnagyobb dízelmotorgyártó üzemében, a Dagenham Dízel Központban a vállalat üzembe állította legmodernebb gyártósorát, amelyen a vadonatúj 2,0 literes Ford EcoBlue erőforrások készülnek majd. Az egy motor elkészítésére jutó energia-felhasználás várhatóan több mint 50 százalékkal alacsonyabb lesz, mint a korábbi, 1,8 literes TDCi dízelmotor esetében volt.

A 350.000 darabos éves kapacitással beinduló angliai üzem motoronkénti vízfelhasználása világszinten is a legalacsonyabb lesz a Ford hasonló gyárai között; a 2011-es vízigényhez képest az új üzem 17,5 millió literrel kevesebb vizet fogyaszt majd, ami hét olimpiai méretű úszómedence megtöltéséhez is elég lenne.

A forgácsoló gépek kenőanyag-mennyiségét is sikerült minimumra csökkenteni: az eddigi bőséges kenőfolyadék alkalmazása helyett finom olajköd hűti és tisztítja a megmunkált alkatrészeket, és az új forgácsoló gépek működése 99,8 százalékkal kevesebb vizet igényel, ami már önmagában is közel 16 millió liter vízmegtakarítást jelent éves szinten.


Az üzemben cirkuláltatott hűtőfolyadék mennyiségét is csökkentették, ami ugyancsak jelentős mértékben mérsékli az energiafogyasztást. A három, kisebb méretű hűtőrendszer 70 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, hozzájárulva ahhoz, hogy az egy motor legyártására vetített energia-felhasználás a 2011-es 188 kWh értékről 92 kWh-ra esett; ez az energia-megtakarítás nagyjából egy átlagos családi ház egyheti áramfogyasztásának felel meg.

– Mióta Henry Ford beindította az első futószalagot, a Ford mindig is élen járt a gyártási folyamatok megújításában – és ez alól új angliai létesítményünk, a Dagenham üzem sem jelent kivételt,” mondta el Linda Cash, a Ford Európa gyártásért felelős alelnöke. “A Ford a legmodernebb technológiák alkalmazásával biztosítja, hogy vadonatúj EcoBlue dízelmotorunk gyártása a legszigorúbb fenntarthatósági előírásoknak is megfeleljen.”

A Ford globális célkitűzése, hogy 2010 és 2025 között 30 százalékkal csökkentse az egy jármű gyártásával járó üvegház-hatású gázok (GHG) kibocsátását, és bár a vállalat 2009 és 2015 között globális szinten már 30 százalékkal csökkentette vízfelhasználását, a szakemberek tovább kutatják, hogyan mérsékelhetnék még a jelenlegi mennyiséget is.


A Dagenham üzem új Ford EcoBlue gyártósora jelentős mértékben hozzájárul a Ford globális célkitűzéseinek sikeres megvalósításához, és példájával segít a jövőbeli célok meghatározásában.

A Ford Dagenham Dízel Központ további energiatakarékossági kezdeményezései:

- Nulla hulladék-kibocsátás: brikettálják a forgácsoló gépek hűtővizének iszapját, így a gyártási folyamat során újrahasznosítható a benne lerakódott olaj

- Az új hidegtesztelési eljárás segítségével az elkészült motorokat beindítás nélkül is ellenőrizhetik – amivel évente 50.000 liter gázolaj takarítható meg

- A modern szerszámgépek – például a számítógépes vezérlésű marók – jelentős mértékben, sőt bizonyos alkatrészek esetében közel 0 százalékra csökkentik a selejt mennyiségét

- A végszerelde épületének teljes energiaellátását három szélturbina biztosítja – tiszta, környezetbarát energiaforrásból

A vadonatúj, 2,0 literes Ford EcoBlue dízelmotor az új Ford Transit és Transit Custom haszongépjárművekben mutatkozik be, az alacsony üzemanyag-fogyasztás, a teljesítmény és a kifinomult működés felülmúlhatatlan kombinációját kínálva. A teljesen új tervezésű és számos súrlódáscsökkentő innovációt alkalmazó erőforrás 13 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztással működik.


A Dagenham üzem éves gyártókapacitása kezdetben 350.000 darab lesz, ami azt jelenti, hogy minden 30 percben elkészül egy erőforrás. A gyártás második fázisa a tervek szerint 2017-ben kezdődik, amikor újabb 150 ezerrel bővül a kapacitás, vagyis az itt gyártott motorok száma éves szinten eléri majd a félmilliót.

A Ford nemrégiben jelentette be, hogy immár mind a 12 európai gyára – köztük a Dagenham üzem is – nulla hulladék-kibocsátással működik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....