vasút

Nagysebességű vonatjárat indul Amszterdam és London között

2018.02.11.

- Közvetlen nagysebességű vonatjáratot indítanak április elejétől Amszterdam és London között - jelentette be a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság.

A tájékoztatás szerint eleinte napi két járatot indítanak. Az út várhatóan 3 óra 40 perc lesz Londonból Amszterdamba, visszafelé azonban 30 perccel tovább fog tartani a Brüsszelben beiktatott útlevél-ellenőrzés miatt. Erre azért van szükség, mert a szigetország nem tagja a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni rendszernek.



- Ideiglenes intézkedésről van szó, amíg meg nem születik az egyezség a brit és a holland kormány között arról, hogy még Hollandiában elvégezhessék az iratok ellenőrzését - közölte a vállalat szóvivője, hozzátéve, hogy ez 2019 végére várható, addigra kiépítik a szükséges infrastruktúrát Amszterdamban és Rotterdamban. A hivatalos statisztikák szerint a légiutasok száma évi négymillió körül van a két város között. A Eurostar az 1994-es indulása óta London, Párizs és Brüsszel, illetve több köztes francia és belga célállomás között közlekedteti 300 kilométer/órás sebességgel haladó szuperexpresszeit a Csatorna-alagúton keresztül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....