műszaki vizsga

Négy évet kapott a műszaki vizsgát intéző kormányhivatalnok - hetven vádlott

2022.02.09.

- A Fővárosi Törvényszék elítélt három vádlottat egy műszaki vizsgaállomásokkal kapcsolatos korrupciós ügy előkészítő tárgyalásán kedden - közölte a bíróság az MTI-vel.

A 70 vádlottas büntetőeljárás műszaki vizsgaállomások ellenőrzésével kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt indult. Az első előkészítő tárgyaláson, kedden öt vádlott jelent meg, közülük három beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatokat elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott egy kormányhivatal járműműszaki osztályán dolgozott vezető beosztásban. Az ügyfelek közül többen - az egyes vádlottak - ezer és százezer forint közötti összegeket ajánlottak fel neki azért, hogy a munkaköréből adódó lehetőségeit kihasználva különböző előnyöket biztosítson számukra, illetve adott esetben a hivatali kötelességét megszegve őket érintő belső információkat és adatokat adjon át nekik. A vádlott az ajánlatokat elfogadta, majd később már maga jelezte az ügyfeleknek, hogy mindezekért, például a soron kívüli elbírálásért pénzt kér.

Képünk illusztráció!

A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat 4 év szabadságvesztésre ítélte, véglegesen eltiltotta a közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól, valamint 2,5 millió forint pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta. Őt 21 rendbeli - 19 esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadása, 36 rendbeli - 34 esetben folytatólagosan, egy esetben bűnsegédként elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadása, 279 rendbeli, bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek.

A negyedrendű vádlott másfél év szabadságvesztést, az ötödrendű pedig 2 év - 5 évre felfüggesztett - szabadságvesztést kapott. Továbbá mindkettőjüket 5 millió forint pénzbüntetéssel sújtották és 2, illetve 3 évre eltiltották gazdasági társaságban vezető tisztségviselői jogviszony gyakorlásától.

A negyedrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, pénzmosás, folytatólagosan - részben bűnsegédként - elkövetett hivatali vesztegetés, 150 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntettében találták bűnösnek.

Az ötödrendű vádlott bűnösségét 2 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés, befolyás folytatólagosan elkövetett vásárlása, 36 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg a bíróság.

Képünk illusztráció!

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a többi között a vádlottak beismerését, a hatósággal való együttműködésüket, magukra és vádlott-társaikra tett feltáró jellegű vallomásaikat, megbánásukat, és azt, hogy kiskorú gyermekekről, illetve idős szülőről gondoskodnak.

Súlyosító körülményként vette figyelembe a törvényszék a bűncselekmény huzamosabb ideig történő, folytatólagos elkövetését, a többszörös minősítést és halmazatot, az első- és negyedrendű vádlott esetében pedig a kezdeményező szerepet, továbbá a korrupciós cselekmények elszaporodottságát.

Az ítéletet az ügyész és az ötödrendű vádlott tudomásul vette, a negyedrendű vádlott enyhítés, a végrehajtandó szabadságvesztés felfüggesztése érdekében jelentett be fellebbezést, míg az elsőrendű vádlott 3 munkanap gondolkodási időt tartott fent a jogorvoslatra.

A többi 65 vádlott ügyében folytatódnak az előkészítő ülések, a következő csütörtökön lesz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 01. 15.....
2026.01.14
Az új hiperautó állítólag az eredeti, 001-es Veyron 16.4 mintáját követi majd. ..
2026.01.14
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9....
2026.01.14
Verge Motorcycles finn vállalat bemutatta a világ első szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpárját. ..
2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....