Dakar 2018

Négy magyar versenyzővel rajtol ma a 40. Dakar-rali

2018.01.06.

Az autósok mezőnyében a Szalay Balázs, Bunkoczi László, míg a motorosok között Dési János és Horváth Lajos képviseli a magyar színeket a perui Limából szombaton elrajtoló Dakar-ralin.

Szalay a 367-es rajtszámú Opel Crossland X versenyautóval a magyar rekordnak számító 13. alkalommal indul el a három dél-amerikai országon, Perun, Argentínán és Bolívián áthaladó, összesen 9000 kilométeres versenynek, amely 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. Szalay nyolcadik alkalommal áll rajthoz Bunkoczival közösen a Dakaron.

Dési János pályafutása hatodik Dakar-raliján vesz részt a 69-es rajtszámú KTM-mel, míg Horváth Lajos a 139-es rajtszámú KTM-mel másodszor vág neki a világ legnehezebb tereprali-versenyeként számot tartott viadalnak. A motorosok mezőnyében a szerbiai magyar Saghmeister Gábor is ott lesz, ő szintén KTM-mel versenyez, s az idei lesz pályafutása 10. Dakarja.

A gyorsasági szakaszok hossza 4500 kilométer, ebből az első öt etapot Peruban kell teljesítenie a mezőnynek, majd következik három bolíviai szakasz, ezután pedig hat argentínai gyorsaságin keresztül érnek majd be a versenyzők a Córdobában kialakított célba.

A versenyen ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig Bolíviában, 3500 méter fölött tartják meg január 12-én.  jubileumi, 40. Dakar-ralin 337 járművel - 190 motorkerékpár és quad, 105 autó, 42 kamion -  54 ország 525 versenyzője vesz részt.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Kimi Antonellinek oka van az ünneplésre Montrealban! Az olasz megszerezte negyedik egymást követő....
2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....