BMW Neue Klasse M

Négy motoros lesz a villanyos M3, imitált váltásokkal

2026.01.23.

Lesz még lekapcsolható elsőkerék hajtás is jövőre debütáló, 100 kWh-s akksival szerelt, első tisztán elektromos M modellben.

Végre újabb információk láttak napvilágot az első tisztán elektromos M modellről, ami már a Neue Klasse modellcsaládba fog érkezni, ezért egy igazi technológiai színháznak ígérkezik. Miközben a hatékonyság és a széleskörű személyre szabhatóság az egyelőre meg nem nevezett Neue Klasse M modell fejlesztése során is fontos szempont volt, a fókusz itt sokkal inkább a sofőrön és a vezetési élményen lesz, mint a hagyományos modellek esetében.

Eddig soha nem látott uralmat enged a hajtáslánc felett a négymotor felállás. Minden kerékre jut majd egy-egy elektromos motor, amik egy-egy váltón és inverteren keresztül juttatják az erőt földig. Ezzel precíz kontrollt engednek az erő és nyomaték felett, akár kerekenként meghatározva. A rendszer egy 100 kWh-s, hatalmas akkumulátorból táplálkozik majd, az ezzel járó extra tömeget pedig igyekeznek könnyített, természetes rost komponensekkel ellensúlyozni. Noha ne várjuk tőle egy könnyű roadster könnyed vezetési élményét, azért így is lesz miért rajongani azoknak, akik a mérnöki és technikai oldalra fogékonyak.

Már korábbi M-es modellekből is ismert, és természetesen a Neue Klasse M modellje is rendelkezni fog majd teljesen lekapcsolható első hajtással, kvázi hátsókerekes autót varázsolva az alapból összkerékhajtású modellből. Ezzel egyrészt költséghatékonyabb lehet a hétköznapi közlekedés, javítva a hatótávon, másrészt nem veszik el ez az örömforrás sem. Annyi biztos, hogy vérbeli bajor sportautóként elsőszámú szempont volt, hogy a hajtáslánc bírja a fokozott terhelést, szóval emiatt nem kell majd aggódnunk úgy, mint más modellek esetében.

Az már aggasztóbb, hogy nem tanultak a Hyundai 5 N-től, és imitált váltásokkal, és generált motorhanggal igyekeznek kompenzálni a vezetés örömének ezek részét. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a Hans Zimmerrel is együttműködő BMW-nek van a legnagyobb esélye, hogy a hanggenerátort jóra komponálja. Fenntartásaim ellenére szurkolok nekik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....
2026.11.02
Hűtőközegbe merített akkumulátormodulokból álló energiatároló rendszert szabadalmaztatott a BYD. ..
2026.11.01
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma–1-es....