cseh autógyártás

Négy százalékkal nőtt szeptember végéig az autógyártás Csehországban

2015.10.21.

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Összesen 973 127 személygépkocsit gyártottak az idei első háromnegyed évben a csehországi autógyárak, ami négy százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán.

A legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto 557 614 személygépkocsit gyártott, ami egy százalékkal kevesebb a tavalyinál. A koreai Hyundai hét százalékkal növelte termelését, 248 681 autót gyártott. A kiskocsikat gyártó francia-japán TPCA az első kilenc hónap alatt 166 827 gépkocsit állított elő, ami húsz százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. "A cseh autógyárak termékei iránt továbbra is nagy a kereslet. Valószínű, hogy a termelésben és az eladásban is új rekordok születnek az idén. Hasonló helyzetre lehet számítani a jövőre is" - jelentette ki Vojtech Oplestil, a PwC pénzügyi tanácsadó cég járműiparral foglalkozó szakértője.

Martin Jahn, a cseh autóipari szövetség elnöke szerint várható, hogy az idei autógyártás Csehországban meghaladja a rekordnak számító tavalyi 1,24 millió darabot. A hazai gyártmányú személygépkocsikból Csehországban az első kilenc hónapban 19 290 kelt el, 31 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Nőtt az autóbuszgyártás is 26 százalékkal. A 3234 autóbuszból az Iveco 2721-et, az SOR pedig 483-at állított elő. A Iveco termelése éves szinten 25 százalékkal, az SOR-é pedig 40 százalékkal emelkedett. Tehergépkocsikat a Tatra Truck gyárt Csehországban, amely nyolc százalékkal, 641-re növelte termelését.

Emelkedett a Jawa motorkerékpárok gyártása is 45 százalékkal, 1441-re.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....