Kiss Norbert

Négyből három - Kiss Norbert növelte előnyét összetettben!

2026.07.14.

A kamionversenyzés őshazájában, a Nürburgringen folytatódott az Európa-bajnokság a hétvégén. A Révész Racing címvédője, Kiss Norbert már a nyitónapon jelezte, hogy továbbra is remek formában van.

Az első versenyen remekül jött el a rajt után a hétszeres Európa-bajnok, megőrizte első helyét, és végül rajt-cél győzelmet aratott. A nap második futamán, a fordított rajtrácsos versenyen a nyolcadik helyről rajtolhatott Kiss Norbert, és végül negyedik helyen intette le a kockás zászló.

Vasárnap aztán összejött a duplázás! A szezon hatodik időmérőjét is megnyerte Kiss Norbert, ráadásul megdöntötte előző napi körrekordját, 1:52.926-os kört repesztett.

Az első futamot tisztán nyerte is Kiss Norbert, majd a fordított rajtrácsos verseny során kihasználva, hogy a többiek egymással csatáztak, a címvédő korán az élre állt, és végül megnyerte a hétvége negyedik versenyét is!

„Elképesztően szerencsés voltam, hogy többen összementek előttem, és mindenkit meg tudtam előzni. A harmadik kanyarban már a második helyen haladtam, majd Taylor elfékezte magát, így átvettem a vezetést, amit sikerült megtartani a végéig. Egy nagyon erős hétvégénk volt, a csapat kitűnő munkát végzett, végig remek volt az autó egyensúlya. Nagy köszönet Révész Bálintnak, a csapat tulajdonosának, és a családjának, hogy ilyen csapatot és autót biztosítanak, igyekszem ezt eredményekkel meghálálni. A bajnokságban tovább növeltük az előnyünket, így nyugodtan mehetünk el a nyári szünetre” – értékelt a leontás után Kiss Norbert.

A bajnokság augusztus végén Csehországban folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....