Irán

Negyven év után újra kinyithattak a betiltott autós mozik Iránban

2020.05.06.

A koronavírus-járvány miatt ismét engedélyezték az autós mozik működését Iránban, ahol az 1979-es iszlám forradalom óta be voltak tiltva - írja az MTI.

A koronavírus-járvány miatt ismét engedélyezték az autós mozik működését Iránban, ahol az 1979-es iszlám forradalom óta be voltak tiltva.

A Khomeini ajatollah vezette forradalmárok annak idején azért záratták be az autós mozikat, mert ott szerintük a fiatal párok túl közel kerülhettek egymáshoz, holott még nem voltak házasok.

A most újranyitott autós mozik egyike a teheráni Milad-torony szomszédságában, egy parkolóban működik. Az esti vetítésekre érkező autókat fertőtlenítővel fújják le. A nézők online vehetik meg jegyeiket, a filmek hangját az autórádión keresztül élvezhetik.

Iránban a sportstadionokat és a filmszínházakat is bezárták a járvány terjedésének megakadályozására. Az országban eddig 98 ezer regisztrált koronavírus-fertőzést jelentettek és a halálozások száma meghaladja a 6200-at. A nemzetközi és helyi szakértők szerint azonban ennél jóval magasabb a fertőzöttek száma.

Egy mozinéző, a 36 éves Behruz Purnezam elmondta, hogy feleségével járt az autós moziban, és valójában nem is a film vonzotta őket, amelyet vetítettek, hanem az, hogy az ő korosztályuk először vehet részt ilyen szórakozásban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....