Akkumlátor

Nem akarták lecipelni az akkumulátort a hetedikről, ezért máshogy szabadultak meg tőle

2024.01.31.

Könnyen kiolthatta volna egy járókelő életét a magasból zuhanó, ólomsúlyú tárgy.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi és nő a hetedik emeleten lévő társasházi lakásukban tároltak egy 35 kilogramm tömegű, tehergépjárműbe való akkumulátort. 2022. augusztus 14-én, délelőtt, a két vádlott a lakás erkélyéről kidobta az akkumulátort, ahol az darabjaira tört. A férfi ezután lement az utcára, összeszedte a darabokat, majd azt eljárás során ismeretlenül maradt személy részére átadta.

A vádlottak által megszerzett hulladéknak minősülő akkumulátor olyan maró, irritáló és környezetre veszélyes anyagokat tartalmazott, amelyek miatt az veszélyes hulladéknak minősült.

A pár hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez engedéllyel nem rendelkezett, így sem a hulladék megszerzésére, sem annak tárolására nem voltak jogosultak. Az ügyészség a párt veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja és velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(a kép illusztráció)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....