kerékpár

Nem csak elektromos: digitális Peugeot kerékpárok

2023.08.17.

Hálózatba kapcsolt technológiákkal, innovatív formavilággal emeli a lécet a Peugeot Cycles, a világ egyik legrégebb óta működő kerékpárgyártója. Most bemutatott típusai egy vadonatúj együttműködés első gyümölcseként előlegeznek meg további formabontó megoldásokat.

Armand Peugeot az 1880-as évek elején úgy döntött, a szoknyaabroncsok és fűrészlapok után vadonatúj piaci szegmensben kamatoztatja a családi vállalkozás acélipari kompetenciáját. 1882-ben létrehozta a Cycles Peugeot vállalatot, és még abban az évben megépítette és eladta első velocipédjét. A vállalat azóta eltérő intenzitással és változó keretek között, de folyamatosan fejleszti, gyártja és értékesíti kerékpárjait.

A ma Peugeot Cycles néven működő márka fennmaradásának és tartós sikerének a kulcsa, hogy mérnökeik és tervezőik mindig nyitottak voltak az innovációkra, a rövid életű trendek helyett pedig a tartós és tartalmas előrelépést jelentő fejlesztéseket választották. Ennek a filozófiának fontos pillére a stratégiai együttműködések keresése, a szinergiák megteremtése olyan iparági szereplőkkel, akikkel kölcsönösen előnyös kooperáción keresztül tudta stabilizálni piaci pozícióit a márka.

Az elmúlt években számtalan előremutató koncepcióval jelentkezett a márka. Emlékezetesek a Peugeot Cycles által inspirált, futurisztikus biciklitanulmányok, amelyeket a Peugeot Design Lab állított két kerékre az elmúlt évtizedben, a vázba integrált laptoptáska-tartóval felszerelt Peugeot DL122 koncepciótól kezdve a Peugeot Onyx Superbike koncepcióig. Ezúttal ismét egy, a cégcsoporton belül működő, fiatal, ám annál ígéretesebb szereplővel lépett együttműködésre a Peugeot.

A BeWeel egyike annak a tíz európai start-up vállalkozásnak, amelyet a Stellantis Ventures, a Peugeot anyavállalatának kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó ága idén kora nyáron összesen 100 millió euróval támogatott.

A hálózatba kapcsolt elektromos kerékpárokat, valamint az ezekhez kapcsolódó fizikai és digitális szolgáltatásokat (az értékesítéstől a karbantartásig, a finanszírozástól a lopásvédelemig) egyetlen kézben összesítő okostelefonos alkalmazást fejlesztő BeWeel friss szemléletet és lendületet hoz a kerékpárgyártásba; meggyőződésük, hogy a modern kor digitális eszközeivel felvértezve a kerékpár lehet a jelen és a jövő környezetbarát városi mobilitásának első számú választása.

Hogy nem a levegőbe beszéltek, arra példa az a három prototípus, amelyet a Peugeot Cycles dizájnereivel és mérnökeivel közösen dolgoztak ki. A hagyományos vázú, városi kerékpár mellett két teherszállító (cargo) kerékpár alkotja az új kooperáció induló portfolióját.

Utóbbiak közül a Longtail verzió a hátsó váznyúlványt meghosszabbítva, a vezető mögött kínál rakodófelületet (amely akár két gyermekülés egymás mögötti elhelyezését is lehetővé teszi), míg a másik az első tengelytáv nyújtásával, a kormány előtt kialakított raktérrel rendelkező Front Load konfiguráció csomagok mellett kisállatok vagy akár három gyermek szállítására is alkalmas, így messzemenőkig képes alkalmazkodni akár a nagy családok igényeihez is. A Peugeot Cycles új, digitális termékcsaládja ugyanakkor nem csak a privát felhasználók számára lehet érdekes: a kerékpárok üzleti célú alkalmazása is versenyképes opció, különösen az azokhoz kifejlesztett informatikai platformmal együtt.

A három elektromos kerékpár közös jellemzője ugyanis egy, a felhasználó okostelefonjára telepíthető alkalmazás. Ez egy összetett digitális szolgáltatási csomag, amely olyan funkciókat kínál, mint a lopásvédelem és a riasztóberendezés, a valós idejű navigációs szolgáltatás és a műhold alapú helyzetmeghatározás, az időjárás-előrejelzés, az útvonal-statisztikák és egy sor további olyan szolgáltatás, amelyekkel eddig leginkább a Peugeot online adatkapcsolattal felvértezett személyautóinál találkozhattuk. Szintén autóipari kötődésű az az akkumulátorvezérlő szoftver, amely igény szerint módosítja az elektromos hajtás erejét, hogy mindig az adott pillanatban szükséges mértékű rásegítést biztosítson a kerékpárosnak.

Az innovatív digitális kerékpárok 2023 végétől, 2024 elejétől erősítik a Peugeot Cycles hagyományos mechanikus és elektromos kerékpárainak széles választékát. A hálózatba kapcsolt, új e-bringák a várakozások szerint a Peugeot Cycles összes globális piacán elérhetők lesznek, vételáruk azonban egyelőre nem ismert.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Egy forgalomból kivont autóval, a tiltó jelzés ellenére, a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve....
2026.03.17
A legendás Can-Am márka (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) a....
2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....