portré és interjú

Nem csak Kiskunhalas, az ország lovassportjáért is sokat tesz Juhász Tibor I. rész

2020.03.16.

Juhász Tibor egyik főtámogatója a díjugrató magyar bajnokságoknak, melynek rendezője is volt több alkalommal, 2014-ben választották be a Magyar Lovas Szövetség elnökségébe, melynek azóta is tagja. Amióta átvették a várostól a kiskunhalasi lovas iskola üzemeltetését, jelentős fejlesztések indulhattak el.

A kiskunhalasi Fiat márkakereskedő, Juhász Tibor már gyerekkorában lovagolt, sportpályafutását a nagy múltú Határőr Dózsa SE-ben kezdte 1976-ban, később sokáig amatőr díjugratóként versenyzett. 1992-ben díjugrató versenybíró vizsgát is tett. – Évekig volt lehetőségem együtt dolgozni dr. Vincze Jenő és dr. Kollár Kornél legendás versenybírókkal, lovas szakemberekkel – emlékszik vissza, hozzátéve, lovaglásban maradt amatőr, versenybírónak és sportvezetőnek lett inkább profi.  1996-tól a hazai versenyeken I. osztályú bíró, de jó ideje már nemzetközi szinten is II. minősítésűként vesz részt – 2013-tól a hazai Díjugrató Szakbizottság tagja.

A szakember 2010 óta rendez versenyeket a kiskunhalasi lovas bázison, hazait és nemzetközit is. Juhász Tibor egyik főtámogatója a díjugrató magyar bajnokságoknak, melynek – más hazai és CSI versenyek mellett – rendezője is volt több alkalommal. 2014-ben választották be a Magyar Lovas Szövetség elnökségébe, melynek azóta is tagja. 2015-től a Lovas és Szabadidő Központ Kft.-vel átvették a várostól a kiskunhalasi lovas iskola üzemeltetését, ezzel jelentős fejlesztések indulhattak el.

2018. augusztusában, egy országos díjugrató verseny kíséretében adták át ünnepélyes keretek között a Hirling József Lovaspark fejlesztésének első fázisát. A 400 milliós összegű munka során akkor kevésbé látványos közművesítést végezték el a füves és a négyévszakos pályák átalakításával, a VIP épület, a kiszolgáló vizesblokk, a parkolók és útburkolatok kialakításával.

A lovasbázist 1902-ben még a csendőrség hozta létre, majd a második világháború után rövid időre a rendőrségé, majd a határőrségé lett. 1956-ban Hirling József megalapította a Határőr Dózsa Sportegyesületet, az ott folyó munkának köszönhetően a város több lovas olimpikonnal is büszkélkedhet. Rómában, 1960-ban Suti István a tizedik helyen végzett, ami azóta is a legjobb magyar egyéni díjugrató eredmény – róla nevezték el a megújult, négyévszakos pályát.

Még 2018 őszén Kiskunhalas Város Önkormányzata infrastrukturális fejlesztésre több mint félmilliárd forint kormányzati forrást kapott, amelynek része volt az a 168 millió forint, amely a Hirling József Lovaspark további rekonstrukciójának előkészítéséhez szükséges. Juhász Tibor, a lovasbázis üzemeltetőinek képviselője akkor a sajtónak elmondta, hogy az összeget a megkezdett felújítás folytatására fordítják. Hangsúlyozta, olyan fedeles lovardát terveznek, amellyel részt vehetnek a honi és nemzetközi fedeles versenysorozatban.

– A 2,9 milliárd forintos összköltségű beruházás végén egy európai színvonalú lovas képzési központ és komplex füves, négyévszakos és fedett versenyhelyszín lesz az ország egyetlen ősgyepes lovaspályája – mondta akkor Juhász Tibor.

Kiskunhalason az országos és a regionális lovas versenyek megrendezése mellett 2020 május 1-3 között CSI** minősítésű nemzetközi díjugrató versenyt láthat majd a Hirling József Lovaspark közönsége. Az egykori Határőr Lovasiskola parancsnoka, a létesítmény névadója 1968-ban egy merész ötletnek számító kezdeményezéssel indította útjára a május elsejei lovasversenyt. Az esemény az idők során Kiskunhalas és a térség egyik legnagyobb szabású, nemzetközi rangú sporteseményévé nőtte ki magát.

A legutóbbi tisztújításkor Juhász Tibor, újra 5 évre bizalmat kapott a Magyar Lovas Szövetség elnökségében. – Nagy dilemma volt, hogy vállaljam-e újra az elnökségi megbízatást. Lázár Vilmossal történt hosszas beszélgetés után, kifejezett kérésére végül igent mondtam. Nem csak az ő bizalma vezetett arra, hogy vállaljak újra szerepet a lovassport hazai vezetésében. A térségből és Kiskunhalasról is sok biztatást kaptam, mert úgy vélték, hogy az országos szakmai képviselet mellett, a dél-alföldi régió lovas érdekeinek jót tenne, ha folytatnám. Egy tenni akaró elnökség tagja lettem, ígéretes szakmai stratégiával és fejlesztési koncepcióval rendelkező sportágban – mondta az újraválasztott, 2010-ben a Magyar Lovassportért Emlékérem kitüntetésben részesült elnökségi tag.

Szakmailag és három gyermek édesapjaként is nagyon fontosnak tartja a lovas utánpótlás nevelését. – Közel 100 gyerek lovagol már a kiemelt versenyhelyszínnek számító utánpótlásbázisunkon. Jó körülmények között sportolhatnak, fejlődhetnek, ez a halasi pálya benne van a TOP-4-be Magyarországon.

Írásunk 2. részét itt olvashatják.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.06
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett autonóm és távirányítási funkciókat a....
2025.02.06
Marihuána tartalmú elektromos dohányterméket, csaknem 1500 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát....
2025.02.06
Kevés tesztautót szeretett meg így a családom, mint a konnektoros hibrid Ford Kugát. A napi szinten....
2025.02.06
A tegnapi wolfsburgi üzemi gyűlésen Thomas Schäfer, a Volkswagen márka vezérigazgatója....
2025.02.06
A rendőrség azt üzeni, nagyot tévednek, akik azt hiszik, hogy nem ellenőrzik az autósiskolák....
2025.02.06
Tonnaszámra gyártjuk, acélos teljesítménnyel! - írja Facebook-oldalán a győri nagyvállalat. ..
2025.02.06
Mannersdorf an der Rabnitzban (Oberpullendorfi járás) egy férfi holttestet találtak egy kiégett....
2025.02.05
A BMW egyike azoknak a márkáknak, amely az idén jó eséllyel tovább tudja erősíteni éllovas....
2025.02.05
A busz csütörtöktől odamegy, ahol az emberek vannak, akik Debrecen utcáin, Hajdú-Bihar legkisebb....
2025.02.05
Vízre bocsájtották Kínában a világ legnagyobb autószállító hajóját: a BYD Shenzhen „gyomrában” 9200....