e-útdíj

Nem emelkednek az úthasználati díjak januárban

2013.12.19.

2014. januártól az úthasználat után sem az e-matricás, sem a HU-GO e-útdíj rendszerben nem változnak az úthasználati díjak. A megtett úttal arányos díjfizetés bevezetésével a közúti szektor forrásai jelentősen bővültek. Az ebből származó bevételekből az útdíjtörvény alapján a hazai közúthálózat üzemeltetése, fenntartása, fejlesztése valósul meg.

A vonatkozó jogszabályi előírások szerint a díjköteles útszakaszokat csak az úthasználati jogosultság megváltását követően lehet igénybe venni. Tehát a 3,5t alatti gépjárművek, motorkerékpárok és autóbuszok számára az e-matricát a pályára való felhajtás előtt kell megvásárolni. A 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárműveknek a HU-GO e-útdíj rendszerben pedig a megváltott és kifizetett viszonylati jeggyel, vagy működő fedélzeti eszközzel és az ehhez tartozó feltöltött egyenleggel lehet megkezdeni az utazást.

Az úthasználati jogosultságot az Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 20 ügyfélszolgálati irodájában, viszonteladó partnerein keresztül, az interneten vagy mobiltelefon segítségével lehet megváltani.

A virtuális díjfizetési lehetőségekről az e-matricás rendszerben az ematrica.autopalya.hu weboldalon lehet tájékozódni. Fontos információ, hogy
az e-matricát személyesen vásárlók az aláírásukkal, az SMS-ben vásárlók pedig a válaszüzenetükkel igazolják az adatok (rendszám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét, ezért hitelesítés előtt fontos ezeket alaposan leellenőrizni. A 2013-ban vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje 2014. január 31-én, pénteken éjfélkor jár le.

Az útdíjfizetéssel kapcsolatban az ország egész területéről helyi tarifával, 0-24 órában hívható kék-számon (06-40-40-50-60), valamint a www.nemzetiutdij.hu honlapon tájékozódhatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....