közösségi közlekedés

Nem kapkodnak a helyi buszközlekedésért Szegeden

2015.12.08.

Másodszor írt ki pályázatot a város a helyi buszközlekedés ellátására, de most is csak a DAKK jelentkezett. Az önkormányzat sokallja az árat. Februárig kell dönteni a folytatásról.

– Egyedül a jelenlegi szolgáltató, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. pályázott a szegedi helyi buszközlekedés ellátására. Kollégáim még tartalmilag ellenőrzik a több száz oldalas ajánlati csomagot. Első ránézésre a társaság árajánlata elfogadhatatlan, bár a napokban sort kerítünk egy tárgyalásos fordulóra, és a cég még módosíthatja az árait – tájékoztatott a delmagyar.hu érdeklődésére Nagy Sándor.


A fejlesztési alpolgármester elmondta, hasonló a helyzet, mint tavaly, amikor az önkormányzat érvénytelennek nyilvánította a pályázatot. Akkor is egyedül a DAKK, illetve jogelődje, a Tisza Volán pályázott, de a közgyűlés túlzónak találta az árakat. Emiatt meghosszabbította a szolgáltatóval kötött eddigi szerződését. (A korábbi árnak tavaly és most is a másfélszereséért kínálta szolgáltatását a DAKK.)

A buszközlekedésről szóló jogszabály szerint a 8 évre szóló megállapodást egyszer 2 évvel meg lehet toldani. Az alpolgármester megjegyezte, a pályázati kiírásban semmi különösebb fejlesztést nem írtak elő a jelentkezőknek. Kivéve, hogy wifit szeretnének a járművekre, és a kiöregedő buszokat folyamatosan cserélni kell. Az utasok ennél sokkal többet-jobbat szeretnének.


Az alpolgármester nem akart elébe vágni a tárgyalásnak, de azt azért megjegyezte: az önkormányzat minden jogi lehetőséget megvizsgál, miként láthatja el a szolgáltatást. Azt is megnézik, más nagyvárosok hogyan oldották meg az ilyen problémát. Az önkormányzatnak februárig kell döntenie. A következő 8 évre 2017 januárjától kellene szerződnie a városnak.

– A buszpályázatok értékelésénél a pontok 90 százalékát az árral lehet megszerezni, hogy az utasoknak ne kelljen jegy- és bérletárat emelni – írja a delmagyar.hu. Kezdéskor elég, ha minden tizedik jármű klímás, és ezt az arányt négy év alatt kell 50 százalékra feltornászni. Ugyanilyen az elvárás az alacsonypadlós buszokkal szemben.


A járművek átlagéletkora nem lehet több 12 évnél, és csak 20 évesnél fiatalabb buszokkal lehet jelentkezni. A buszközlekedésen kívül vállalni kell a jegy- és bérletértékesítést, az ügyfélszolgálatot, a jegyellenőrzést, a megálló- és végállomás-takarítást, valamint az utastájékoztatást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....