üzemanyaglopás

Nem kispályásan szívták a gázolajat (képekkel)

2023.08.31.

2055 liter üzemanyagot zsákmányolt három kiskunhalasi férfi a nyáron, azonban a sorozatot hamar megszakították a nyomozók – írta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az elmúlt hónapokban több bejelentés is érkezett a rendőrségre, miszerint Kiskunhalason teherautókból, traktorokból és munkagépekből lopják az üzemanyagot ismeretlenek. A tolvajok rendszerint éjszaka csaptak le és telephelyekre, udvarokba másztak be, felfeszítették a járművek tanksapkáit, majd összesen mintegy 2055 liter hajtóanyagot csapoltak le. Egyik alkalommal még egy mozdonykocsi üzemanyagtartályát is megdézsmálták, innen 760 liter gázolajjal távoztak.

Az elkövetők mielőbbi azonosítása érdekében egy nyomozócsoportot állítottak fel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai. A nyomozók adatokat gyűjtöttek, valamint kamerafelvételek és tanúk után kutattak, aminek eredményeként hamar a látókörükbe kerültek a feltételezett elkövetők. Úgy sejtik, hogy egy 39 éves férfi a felelős a lopásokért, akit 2023. augusztus 30-án otthonában elfogtak és őrizetbe vettek. Őt több alkalommal egy 45 éves férfi, máskor pedig egy 17 éves fiú segítette. A trió tagjait gyanúsítottként hallgatták ki.

Az esetekkel összefüggésbe került három orgazda, akiknek pénzmosás bűntette miatt kell felelniük, ők jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....
2026.11.02
Hűtőközegbe merített akkumulátormodulokból álló energiatároló rendszert szabadalmaztatott a BYD. ..
2026.11.01
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma–1-es....