zöld közlekedés

Nem lettek olcsóbbak az elektromos autók

2016.05.11.

Tavaly a korábbi évekhez képest csak elhanyagolható mértékben lettek olcsóbbak az elektromos autók: a tisztán elektromos meghajtással gyártott kocsik átlagosan 41 százalékkal kerültek többe, mint a belsőégésű motorral rendelkezők, míg az előző évben 45 százalék volt az árkülönbség - mutatta ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felmérése.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint a korábbi években sokkal gyorsabb volt az elektromos kocsik árcsökkenése. A 2010-ben Németországban üzembe helyezett villanyautók átlagosan még több mint 100 százalékkal voltak drágábbak, mint a hagyományosak, 2014-ben pedig már csak 45 százalék volt az árkülönbség. Ehhez képest nem jelent érzékelhető változást a tavalyi 41 százalékos eltérés.     

Magyarországon sem volt lényeges árváltozás - mutat rá a közleményben Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere. A legnagyobb darabszámban értékesített Nissan Leaf listaára 2014 óta gyakorlatilag nem módosult, ahogy a BMWi3-é és a VW e-Golfé sem.     

Ha az elmúlt három év trendje folytatódik, akkor 2020-ra átlagosan mintegy 16 százalékkal lesznek drágábbak a villanyautók a hagyományos kocsiknál. Ahhoz azonban, hogy áttörés következhessen be az elektromos autók eladásában, 10 százalék alá kellene csökkennie az árkülönbségnek - állítják a szakértők.

Valamelyest jobb a helyzet a hibrid járműveknél - amelyekben a belső égésű motor mellett elektromotor is van -, ezek átlagosan mintegy 25 százalékkal drágábbak a hagyományosaknál.     

A felmérés szerint az elektromos autók üzemeltetése olcsóbb, mint a benzineseké, de az olajárak zuhanása miatt már nem annyival, mint korábban. Jelenleg hagyományos belsőégésű motorral gyártott kocsival 2,4-szer drágább egy kilométert megtenni Németországban, mint egy villanyautóval, míg 2012-ben még csaknem 3-szor drágább volt. Az elkövetkező években azonban várhatóan ismét növekszenek az olajárak, az elektromos autók hatékonysága pedig javul, ami az üzemeltetést tekintve a villanyautók malmára hajtja a vizet. 

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.13
A közlekedési és beruházási miniszter visszavonta a MÁV-ot a svájci használt Stadler GTW....
2026.09.13
Kitart a szupergazdagok lendülete, augusztusban is úgy vették a luxusautókat a magyarok, mintha ez....
2026.09.13
Az előzést nem csak tábla tilthatja, számos olyan helyzet létezik, amikor a KRESZ szerint tilos....
2026.09.13
A Formula–1 történetéből is jól ismert legendás imolai versenypályán folytatta első teljes....
2026.09.13
A 14.31 kilométeres Tényő-Ravazd szakasszal kezdődött az Uni Győr Rally szombati napja, és már az....
2026.09.13
Most még egyke, de 2028-tól már sorozatban gyártják a brit sportkocsit, melyet követ egy diétát....
2026.09.12
A baleset - megelőzésről nem lehet elégszer beszélni, mert mindig lehet aktualitása. Most egy....
2026.09.12
Hétvégén olyan maranellói autóknak kerülhetnünk a közelébe a Hungaroringen, amiket halandó ember....
2026.09.12
Az amerikai hatóságok 11 ember halálával hozzák összefüggésbe a repeszgránátként viselkedő, kínai....
2026.09.12
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az....