elektromos autó

Nem Magyarországon készül az elektromos Mercedes B-osztály

2014.04.11.

Az első szériagyártású villanymotoros Mercedes első példánya már legördült a rastatti gyár szerelőszalagjáról.

A Mercedes-Benz B-osztály Electric Drive kívülről szinte ugyanúgy néz ki, mint a hagyományos motorral szerelt változatok, csak annyi a különbség, hogy az első lökhárítókat áttervezték, fényezett védőelemeket tettek a kerékjáratokra, és természetesen elhagyták a kipufogót. Az utóbbit leszámítva valószínűleg a hamarosan megjelenő, modellfrissítés utáni B-osztályon is megjelennek majd az új elemek.

A Mercedes-Benz első szériagyártású elektromos autójának a tömege a padlóba rejtett akkumulátor nagy tömege miatt több mint 300 kilogrammal megnőtt, de a 177 lóerős villanymotornak meg sem kottyan az 1750 kilogrammos kocsi mozgatása: 0-100 km/h sebességre 7,7 másodperc alatt gyorsítja fel a zéró kibocsátású B-osztályt. A végsebesség az elektronikus leszabályozás miatt „csak 161 km/h.

A B-osztály ED elméletileg 200 kilométert tud megtenni egy töltéssel, ami megegyezik a szintén nemrég bemutatott elektromos Volkswagen Golf hatótávolságával. Mivel a Daimler konszern 2009 óta 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a kizárólag elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Motorsban, nem meglepő, hogy az 28 kilowattórás teljesítményű lítium-ion akkumulátorok beszállítója a kaliforniai cég.

Az elektromos B-osztály hang-generátora 30 km/h alatt a normál motorokat utánzó hangot ad ki, hogy a gyalogosokat ne érje váratlanul az egyébként néma kocsi hirtelen felbukkanása.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....