spanyol autóipar

Nemo, a legkompaktabb kompakt EV

2025.06.30.

Bemutatta a jelenkori autópiac talán legkompaktabb, Nemo névre keresztelt elektromos autóját a Castrosua csoport.

A II. világháború óta működő neves spanyol busz- és kisbuszgyártó - ki tudja milyen indíttatásból - úgy döntött, hogy a személyautók piacán is megméretteti magát. Ebből a célból alapította meg a Santiago de Compostella-i vállalat a Mobne startupot, amely már be is mutatta első termékét, a Nemo nevű járművet, amelyet a vállalat galiciai üzemében fognak gyártani.

A startup nem hagyományos méretű személyautóval mutatkozott be, hanem egy igazi minivel. A Nemo ugyanis – állítja a gyártó - a piacon kapható legkompaktabb autó, törpe a szó legszorosabb értelmében. Karosszériafelülete alig két négyzetméter. Ez különösen fontos sikátoros kisvárosokban, a Nemo ugyanis olyan szűk utcákban is tud haladni, ahol egy hagyományos méretű autó beszorulna. Parkolóhelyen pedig keresztbe is állhat, mert a hossza körülbelül akkora, mint egy normál méretű személygépkocsi szélessége.

Parányi mérete ellenére az autó kétüléses, helyt ad 180 literes csomagtartónak is. A Mobne olyan változatot is piacra dob, amelyet teherszállításra, kézbesítési-futári feladatokra szánnak. A teherszállító változat rakódótere nagyobb lesz, a kabinja pedig zártabb.

A modell kizárólag elektromos hajtású, egy töltéssel körülbelül száz kilométert lehet vele megtenni, tölthető konnektorról, indítása pedig kulcsmentes, mobiltelefonról is működik. A Castrosua Nemo elektromos járművet kvadrocikliként kodifikálták, ezért Spanyolországban 15 éves kortól AB, illetve B kategóriás jogosítvánnyal is vezethető.

A kompakt autók piaca köztudottan Japánban a legerősebb, az úgynevezett „kei car” szegmens az ottani autópiac csaknem 35 százalékát teszi ki. A miniautók tulajdonosai adóban, biztosításban, vidéken pedig parkolásban is kedvezményeket élveznek. Ebbe a piacba kíván betörni a BYD is, amely javában teszteli az erre a szerepre szánt elektromos miniautóját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..