WRC

Neuville magabiztosan vezeti a Svéd-ralit

2017.02.10.

A Hyundai belga versenyzője közel fél perces előnyt épített ki a második helyezett Latvala előtt. Ogier még lőtávolon belül, az ötödik helyről várja a folytatást.

Thierry Neuville ugyanolyan domináns volt a Svéd –rali első napjának délutánján, mint ahogy Monte-Carlóban vezetett a vezetői hibájáig. A Hyundai belga versenyzője 28,1 másodperces előnnyel várja a szombati napot, miután délutánra visszavette a vezetést a Toyotát vezető Jari-Matti Latvalától.

Neuville már délelőtt is vezetett, de aztán a Svullrya szakaszon nekiment egy kőnek, ami enyhe időveszteséget okozott számára, és visszaesett a második helyre. Viszont délután, amikor ugyanezen a szakaszon visszafelé kellett menni, 18 másodpercet adott Latvalának, és ismét az élre állt. Neuville a következő szakaszon még úgy is képes volt növelni az előnyét, hogy kinyílt az ajtó a Hyundai i20-ason.

A toyotás Latvala azonban elégedett lehet a második helyével is, mivel ha a mostani nap eredménye lenne a végeredmény is, átvenné a vezetést a világbajnokságon. Ezúttal a Yaris műszaki hibáktól mentesen, megbízhatóan üzemelt egész nap, és csak kisebb vezetői hibák miatt vesztett időt a finn.

Harmadikként, 21,6 másodperccel Latvala mögött várja a szombati folytatást Ott Tänak, akinek nap közben még váltót is cseréltek a Fiestájában az M-Sport fürge szerelői. A szerelésre azért volt szükség, mert a régi váltó néha üresbe ugrott visszaváltások közben. A fiatal észt versenyzőnek még egy szakaszgyőzelemre is futotta az erejéből, amit csapattársa, a négyszeres világbajnok Sébastien Ogier még nem mondhat el magáról az idei Svéd-ralin.

Az ex-volkswagenes franciát főleg az hátráltatta, hogy a szabályok szerint neki kell elsőként indulnia az első napon, mert ő vezeti a vb-pontversenyt. A két gyári Ford közé a Citroënnel versenyző Kris Meeke férkőzött be a negyedik helyen, 3,9 másodperccel Ogier előtt. A franciák első számú versenyzője a monte-carlói kiesést követően nagyon hajt egy erős eredményre, amire még minden esélye meg is van. Egész nap a dobogós helyek közelében hajtott, a nap végére csak azért esett vissza negyediknek, mert elkoptak a szögek a C3 WRC gumijain, ezért csökkent a tapadásuk.

Szombaton a tavalyi előírásokkal ellentétben idéntől már nem a vb-pontversenyben vezető, hanem az adott versenyt vezető pilóta indul majd az elről, vagyis holnap nem Ogier, hanem Neuville lesz hátrányban a pályatakarítás miatt.

A hatodik és a hetedik helyen a két másik gyári Hyundai-versenyző, Hayden Paddon és Dani Sordo áll. Előbbi csak azután kezdett el jó tempót diktálni, hogy a nap közepi szervizparkban állíttatott az i20 futóművén. Craig Breen elsőként vezetett versenykörülmények között 2017-es specifikációjú, vagyis gyorsabb és erősebb WRC-t, így nem tehet szemrehányást neki a Citroën csapatfőnöke, Yves Matton, hogy egyelőre csak a nyolcadik helyen áll. Főleg azután vesztette el önbizalmát az ír, hogy sok időt vesztett egy kisebb árokban a C3-assal.

A kilencedik Elfyn Evans-t egy defekt hátráltatta, a tizedik Stéphane Léfebvre pedig azért volt lassú, mert ezúttal ő kapta meg a 2016-os, gyengébb Citroënt a csapattól (még nincs három C3 WRC készen, ezért az egyik pilóta mindig kénytelen egy tavalyi DS3 WRC-vel menni).

A verseny előtt titkos esélyesként tartották számon a Svédország-specialista Mads Ostberget, de pénteken a norvég versenyző 2017-es Ford Fiestájától lerepült a nagy leszorítóerőt adó hátsó szárny, amikor hatodik fokozatban száguldott, és ezért majdnem összetörte az autót. Mivel nem volt pótalkatrész, sokáig csak lassú tempót tudott diktálni a havas pályákon, és az utolsó gyorsaságit ki is kellett hagynia. Miután kampányt indítottak a közösségi médiában, a nap végére egy néző visszaszolgáltatta a szárnyat, így megvan az esélye arra, hogy holnap faragjon a hátrányán.

Az élcsapatok egyetlen kiesője Juho Hänninen, aki Monte-Carlóhoz hasonlóan ezúttal is fának csapta a Toyota Yaris WRC-t.

 

Az állás egy nap után:

1

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai

1ó16p24.7s

2

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota

28.1s

3

Ott Tanak, M.Jarveoja

Ford

49.7s

4

Kris Meeke, P.Nagle

Citroen

51.8s

5

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

Ford

55.7s

6

Hayden Paddon, J.Kennard

Hyundai

1p17.8s

7

Dani Sordo, M.Marti

Hyundai

1p40.3s

8

Craig Breen, S.Martin

Citroen

1p54.3s

9

Elfyn Evans, D.Barritt

Ford

3p01.5s

10

Stephane Lefebvre, G.Moreau

Citroen

3p23.6s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..
2026.01.13
Van, aki hó nélkül sem bír az autójával, van, aki felkészül a télre, és még így sem ér célba, pláne....
2026.01.13
Az autósoknál a nagybátyját megelőzve a lengyel Eryk Goczal volt a leggyorsabb, míg a motorosok....
2026.01.13
De hogy lehet egy biciklivel így száguldani? ..
2026.01.13
Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret....
2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....