WRC

Neuville nyerte a Katalán-ralit, de Tänak a 2019-es világbajnok

2019.10.27.

A Toyota észt versenyzője Sébastien Loeb és Sébastien Ogier 15 éven át tartó uralmának vetett véget azzal, hogy megszerezte élete első világbajnoki címét.

Ott Tänak pénteken még csak a negyedik helyen állt, de aztán szombaton és vasárnap az aszfaltos pályákon folyamatosan dolgozta le a hátrányát a Hyundai-okkal szemben. Először a kilencszeres világbajnok aszfaltspecialistát, Loeböt utasította maga mögé, aztán az utolsó szakaszon a helyi kedvencet, Dani Sordót is, igaz, csak 0,4 (!) másodperccel.

Thierry Neuville utolérésére azonban nem volt esélye, de a megszerzett második helyért járó 18 pont, és a Power Stage megnyeréséért járó 5 bónusz pont elég volt ahhoz, hogy egy versennyel a világbajnokság vége előtt bebiztosítsa az egyéni vb-címet. Az észtnek így 263 pontja van, a belgának 227. A Toyota csapat utoljára 25 évvel ezelőtt adott egyéni világbajnokot, 1994-ben Didier Auriol győzött a Celica GT4-ral.

„Nehéz elmondanom, hogy mekkora nyomás volt rajtam ezen a versenyen, ez más szint volt a korábbiakhoz képest. Egész életemben az volt a célom, hogy ide eljussak, és ez végül sikerült. Amikor még csak ennek a határán voltam, nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz. Soha nem akartam nagy kockázatokat vállalni, de az anyukám azt mondta tegnap, hogy amit akarok, azt meg is szerzem magamnak, és végül így is lett” – nyilatkozta a boldog világbajnok.

Neuville mindent megtett, hogy maradjon esélye a vb-címre, az egész versenyen hibátlanul vezetett, szombattól folyamatosan az összetett élén állt, és egyszer sem hibázott. Magabiztosan győzött a versenyen (idén harmadszor), de a 28 megszerzett pont kevés volt számára a bajnoki remények életben tartásához, már matematikai esélye sincs nyerni. Azonban feljött a második helyre a bajnokságban, megelőzve Sébastian Ogier-t, aki ezúttal csak nyolcadik lett egy pénteki műszaki hiba miatt. Neuville győzelmével és Sordo harmadik helyével a Hyundai növelte előnyét a gyártók világbajnokságában a Toyotával szemben, a különbség a javukra már 18 pont.

A verseny kilencszeres győztese, a kilencszeres világbajnok Sébastien Loeb vasárnap épp úgy szenvedett a száraz, sima aszfaltos pályákon, mint szombaton. Nem tudta tartani a hyundai-os csapattársai tempóját, és végül 36 másodperccel Sordo mögött zárta a versenyt a negyedik helyen. Jari-Matti Latvala (Toyota) lett az ötödik, 14 másodperccel megelőzve Elfyn Evanst (Ford). A másik Forddal Teemu Suninen lett a hetedik, annak ellenére, hogy az utolsó gyorsaságin kicsúszott, és megrongálta a sziklafalon a Fiesta bal elejét.

A 2019-es szezon Ausztráliában, Coffs Harbourban zárul november közepén, a gyártók világbajnoksága ott fog eldőlni.

Végeredmény, Katalán-rali:

1

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

3h07m39.6s

2

Ott Tanak, M.Jarveoja

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

17.2s

3

Dani Sordo, C.del Barrio

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

17.6s

4

Sebastien Loeb, D.Elena

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

53.9s

5

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

1m00.2s

6

Elfyn Evans, S.Martin

M-Sport Ford WRT

Ford

1m14.2s

7

Teemu Suninen, J.Lehtinen

M-Sport Ford WRT

Ford

1m47.6s

8

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

Citroen Total WRT

Citroen

4m20.5s

9

Mads Ostberg, T.Eriksen

Citroen Total WRT

Citroen

8m24.6s

10

Eric Camilli, F-X.Buresi

Eric Camili

Citroen

8m47.2s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is kritikával illette a 2026-os szabályokat és....
2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..