taxisok

NFM: a hazai taxis tevékenység szabályozásának célja az egyenlő versenyfeltételek garantálása

2016.06.04.

A hazai szabályozási törekvések alapvető célja nem az Uber betiltása, hanem az egyenlő versenyfeltételek garantálása, a hatályos ágazati előírások betartásának kikényszerítése - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére pénteken, az Európai Bizottság iránymutatására reagálva.

A csütörtökön közzétett bizottsági iránymutatás szerint a közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozások, mint például a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló. Az iránymutatásban egyebek mellett leszögezték, a gazdaság többi szereplőjéhez hasonlóan a közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozásoknak is adót kell fizetniük, ugyanakkor fontosnak nevezték a megosztás alapú szolgáltatásokra vonatkozó adószabályok alkalmazásának egyszerűsítését és pontosítását.

Az NFM írásos válaszában hangsúlyozta: az adóelkerülés, a taxis tevékenység személyi és műszaki feltételeinek utasok élet- és vagyonbiztonságát is veszélyeztető figyelmen kívül hagyása nem alapozhatja meg egyetlen piaci szereplő versenyelőnyét sem. A minisztérium közlése szerint a kormány a kezdetektől arra törekszik, hogy a mindenkire egyformán érvényes jogszabályi követelményeket egyre szigorodó szankciókkal, összehangolt hatósági ellenőrzésekkel érvényre juttassa.

A fejlesztési tárca hangsúlyozta: a legkevésbé sem kívánja gátolni a korszerű infokommunikációs megoldások térnyerését, a hazai taxitársaságokat az utasok kényelmét szolgáló, bizalmát erősítő innovatív applikációk bevezetésére ösztönzi. A minisztérium nyitott a taxis szabályozás átfogó felülvizsgálatára is, várja a cégek javaslatait. Az Uber európai és magyarországi képviselőivel folytatott legutóbbi tárgyalás eredményeként a felek szakértői szinten egyeztetnek a szolgáltató szabályos működéséhez szükséges intézkedésekről - közölték.

Az NFM üdvözli az uniós szinten harmonizált szabályozás kialakítására tett bizottsági javaslatot. Az Uber megjelenése és üzletpolitikája világszerte heves reakciókat váltott ki, a társaság működését érdemes és hasznos lehet egységes keretek közé szorítani Európában is - írja a tárca.

A minisztérium figyelemmel kíséri és lehetőség szerint alakítani kívánja a közös uniós szabályozás előkészítését. A magyar kormány a folyamat során is változatlan elkötelezettséggel az előírásokat betartó, adót fizető magyar taxisok oldalán áll - fogalmazott az NFM.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....