Forma-1

Nico Rosberg nyerte az Osztrák Nagydíjat

2015.06.21.

Kettős győzelmet aratott a Mercedes Spielbergben, Rosberg a rajtnál előzte meg Hamiltont.

Nico Rosberg 10 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben, miután az Osztrák Nagydíjon idei harmadik győzelmét aratta. A Mercedes német pilótája lerajtolta csapattársát, Lewis Hamiltont, és az első kanyarba már az első helyen fordult be. Bár a brit az első körben még próbálkozott a visszaelőzéssel, ez végül nem jött össze neki, és meg kellett elégednie a második hellyel. Hamilton ráadásul egy 5 másodperces büntetést is összeszedett, amiért áthajtott a fehér vonalon a bokszkiállása után a kijáratnál.

„Jól rajtoltam, és jó volt a tempóm a versenyen, ennek örülök a legjobban. Azt hiszem, idén megtaláltam azt a kis pluszt, ami tavaly hiányzott a versenyeken, és ez már az eredményeken is látszik. Volt egy kis vibráció az autóm jobb elejében a verseny vége felé a gumik miatt, de aztán nem lett belőle nagyobb gond” – mondta a futamgyőztes Rosberg.

„Gondom volt a fordulatszámmal a rajtnál. Levettem a lábam a gázról, és a fordulatszám nem esett le. Nem ez a legjobb módja egy verseny elkezdésének, ezen még dolgoznunk kell” – nyilatkozta Hamilton a verseny után.

A harmadik helyen Felipe Massa végzett a Williamsz-szel, aki idei első dobogós helyezését szerezte meg. Sokáig úgy tűnt, Sebastian Vettel állhat föl a dobogóra a két Mercedes pilóta mellé, de a négyszeres világbajnok kerékcseréjét elszúrta a csapat, mivel a jobb hátsó kereket csak lassan sikerült rögzíteni.

A biztonsági autót már az első körben be kellett küldeni, mert Kimi Räikkönen összeütközött Fernando Alonsóval, és a két világbajnok a kerítésben kötött ki, a McLaren a Ferrari tetején állt meg. A visszajátszás alapján a finn hibázott, ugyanis a 2-es kanyar kijáratánál megcsúszott alatta az autó, aztán a korrigálás után nekiment a spanyol McLarenjének, aki nem tudta elkerülni az ütközést. Szerencsére egyik versenyző sem sérült meg az esetben, de Alonsót azért kivizsgálták a pálya orvosi központjában is. A McLaren nemcsak emiatt zárt katasztrofális hétvégét: pár körrel később Jenson Button alatt is megállt a másik autójuk.

Az ötödik helyért zajló csatában Valtteri Bottasnak kétszer is meg kellett előznie a friss Le Mans-i győztes Nico Hülkenberget, mivel a német a bokszkiállás után visszaelőzte őt. Mögöttük ismét pontot szerzett Pastor Maldonado, a hetedik helyen végző venezuelai az utolsó körben előzte meg Max Verstappent egy intenzív csata után, amiben egyszer komolyan meg is csúszott alatta a Lotus a célegyenesben.

Mögöttük Carlos Sainz kerék-kerék elleni csatában előzte meg Romain Grosjeant, de a spanyol is kapott egy büntetést a sportfelügyelőktől, amiért a megengedettnél gyorsabban hajtott a bokszutcában, aztán pedig a motor is tönkrement a Toro Rossójában. A francia sem járt sokkal jobban, mert a Lotus váltóproblémája miatt pár körrel később ő is feladta a küzdelmet. Sainz és Grosjean helyett így Sergio Pérez és Daniel Ricciardo szerzett még pontot a Red Bull-lal a csapat házi pályáján.

Eredmények:

1

Nico Rosberg

Mercedes

71

1:30m16.930s

2

Lewis Hamilton

Mercedes

71

4.425s

3

Felipe Massa

Williams/Mercedes

71

13.198s

4

Sebastian Vettel

Ferrari

71

13.806s

5

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

71

49.229s

6

Nico Hulkenberg

Force India/Mercedes

71

59.700s

7

Pastor Maldonado

Lotus/Mercedes

70

1 kör h.

8

Max Verstappen

Toro Rosso/Renault

70

1 kör h.

9

Sergio Perez

Force India/Mercedes

70

1 kör h.

10

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

70

1 kör h.

11

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

70

1 kör h.

12

Daniil Kvyat

Red Bull/Renault

70

1 kör h.

13

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

69

2 kör h.

14

Roberto Merhi

Marussia/Ferrari

68

3 kör h.

-

Carlos Sainz

Toro Rosso/Renault

35

kiesett

-

Romain Grosjean

Lotus/Mercedes

35

kiesett

-

Jenson Button

McLaren/Honda

8

kiesett

-

Will Stevens

Marussia/Ferrari

1

kiesett

-

Kimi Raikkonen

Ferrari

0

ütközés

-

Fernando Alonso

McLaren/Honda

0

ütközés

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..