Forma-1

Nico Rosberg nyerte a harmadik szabadedzést

2014.07.19.

A Német Nagydíj utolsó szabadedzésén a Mercedes német versenyzője hat tizeddel volt gyorsabb Lewis Hamiltonnál, a harmadik Fernando Alonso lett.

A Hockenheimringen szombat délelőtt rendezett harmadik szabadedzésének végén már mindkét Mercedes időmérő szimulációs köröket teljesített szuperlágy abroncsokkal.

A legtöbb csapat hasonló programot teljesített: a gyakorlás nagy részében hosszú etapokra, sok benzinnel küldték ki a versenyzőiket, de az utolsó 10 percben már a könnyű autóval futott gyors körökre koncentráltak.

Az egy órás szabadedzésében a két Williams versenyző, Valtteri Bottas és Felipe Massa váltotta egy mást az élen, aztán a Kimi Räikkönen, az első versenyző aki feltetette a szuperlágy gumikat, letaszította őket a tabella éléről. A Mercedesek az edzés végén álltak az élre, de ez senkinek sem okozott meglepetést.

Alonso egyszer megpördült a 8-as kanyarban a lágy gumival, de a szuperlággyal már hibátlan kört teljesített, aminek az eredméne az volt, hogy csak 0,6 másodperccel maradt el Nico Rosberg elsőséget érő körétől. Csapattársa, Räikkönen nem tudott javítani az első szuperlágy gumis körén, és végül nyolcadikként zárt.

A negyedik-ötödik helyen a két Williams, Massa és Bottas végzett. A brazil egy körön, a finn a hosszú etapokban volt gyorsabb a másiknál.

A két Red Bull küszködött a tapadással, és végül Daniel Ricciardo csak a hetedik, Sebastian vettel pedig a kilencedik helyen végzett.

Eredmények:

 1. Nico Rosberg          Mercedes                1:17.779s           24 kör
 2. Lewis Hamilton        Mercedes                1:18.380s  +0.601s  20
 3. Fernando Alonso       Ferrari                 1:18.384s  +0.605s  11
 4. Felipe Massa          Williams-Mercedes       1:18.575s  +0.796s  18
 5. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes       1:18.611s  +0.832s  19
 6. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes        1:18.756s  +0.977s  16
 7. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault        1:18.769s  +0.990s  13
 8. Kimi Räikkonen        Ferrari                 1:18.842s  +1.063s  8
 9. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault        1:18.890s  +1.111s  17
10. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes    1:19.127s  +1.348s  19
11. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault      1:19.131s  +1.352s  19
12. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault      1:19.470s  +1.691s  20
13. Jenson Button         McLaren-Mercedes        1:19.489s  +1.710s  15
14. Sergio Perez          Force India-Mercedes    1:19.505s  +1.726s  21
15. Esteban Gutiérrez     Sauber-Ferrari          1:19.601s  +1.822s  23
16. Romain Grosjean       Lotus-Renault           1:20.078s  +2.299s  23
17. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari        1:20.198s  +2.419s  21
18. Pastor Maldonado      Lotus-Renault           1:20.466s  +2.687s  19
19. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari          1:20.844s  +3.065s  6
20. Kamui Kobajashi       Caterham-Renault        1:21.018s  +3.239s  21
21. Marcus Ericsson       Caterham-Renault        1:23.077s  +5.298s  14
22. Max Chilton           Marussia-Ferrari        1:23.449s  +5.670s  7

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....