Nissan

A Nissan a legnagyobb előrelépést mutató autógyár az Interbrand szerint

2015.10.08.

A Nissan a világ legértékesebb márkanevei közé tartozik az Interbrand globális márkaarculati tanácsadócég besorolása alapján. Az Interbrand legfrissebb „Best Global Brands” tanulmánya alapján a Nissan tavalyi 56. helyezése után a 49. helyre lépett előre.A Nissan a világ legértékesebb márkanevei közé tartozik az Interbrand globális márkaarculati tanácsadócég besorolása alapján. Az Interbrand legfrissebb „Best Global Brands” tanulmánya alapján a Nissan tavalyi 56. helyezése után a 49. helyre lépett előre.

A Nissan 2011-ben szerepelt először a listán; ekkor a 90. helyen,  3,8198 milliárd dollárra becsült márkaértékkel. Az idei évben a Nissan javított a legtöbbet besorolásán az összes autógyártó közül.

„A Nissan pozíciójának elmúlt öt évben látott gyors javulása, a 90.-ről a 49. helyre azt mutatja, hogy jó úton haladunk, és meg tudjuk szólítani ügyfeleinket, miközben végig hitelesek is maradunk” – mondta el Roel de Vries, a Nissan globális marketingért, illetve márkaarculatért felelős alelnöke. „A Nissan izgalmas, innovatív globális arculata sikerünk egyik fő alkotóeleme.”

A tanulmány a „márkaegészség” javulásának hajtóerejeként kiemeli a Nissan sikerét az Y generáció megszólításában, hatékony szponzorációs tevékenységét, valamint különleges testreszabható modelljeit.  A Nissan márkaértékét mintegy 9,082 milliárd dollárra becslik, ami 19 százalékos növekedés jelent az előző év 7,6 milliárd dolláros értékéhez képest.

A jelentésben kiemelt szerepet kap a Nissan aktív szponzorációs tevékenysége a 2015-ös UEFA Champions League-ben kötődő vagy az amerikai NBC-n futó „The Voice” tehetségkutató műsorban, melyek sikeresen érték el a fiatalabb közönséget is. A tanulmányban említésre kerülnek a Nissan olyan modelljei is, mint a Design Studio csomaggal  a vásárlói igényekre szabható Juke vagy az európai ügyfeleknek újszerű tulajdonosi konstrukciókat kínáló LEAF.

A „Best Global Brands” az Interbrand évente publikált jelentése a világ legértékesebb kereskedelmi márkáiról. Az Interbrand módszere a vállalatot mint vagyontárgyat érintő beruházásokat és menedzsmentdöntéseket vizsgálja, figyelembe véve a pénzügyi teljesítményt, a márka vásárlási döntési folyamatokban betöltött szerepét, illetve erősségét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....