NNG

NNG: tartós szakemberhiánnyal küzd az informatikai iparág

2015.03.02.

– Évtizedek óta több mint tízezer betöltetlen pozíció van az informatikai területen és fokozódik a verseny a tehetségek iránt – tájékoztatta az autós navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft. az MTI-t.

A kevés jelentkező, illetve hiányos technikai készségek miatt a munkaadók 45 százaléka toborzási nehézségekkel küzd a Manpower Group 2014-es felmérése szerint. Magyari Andrea, az NNG emberi erőforrás (HR) igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szakemberhiány részben a kialakult sztereotípiákra vezethető vissza, az informatikus karriert lányok csak elenyésző számban választják, és a többség kevésbé tartja kreatív szakmának, pedig a programozás igényli az innovatív gondolkodást, problémamegoldást.


Hozzátette: a munkaerő-állomány bővülését segítheti, ha a felsőoktatási intézmények az alap tananyag mellett felkészítik diákjaikat a technológiai újdonságok által követelt folyamatos önfejlesztésre, valamint lehetőséget adnak naprakész tudás megszerzésére, akár cégek bevonásával.

A HR igazgató szerint a lányok – akár már 10-12 éves korban történő – bevonása kulcsfontosságú, ennek egyik példája a Skool-program, ami fiatal lányoknak az informatika világát mutatja be. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott IT szakemberek havi bruttó átlagkeresete mintegy 450 ezer forint volt tavaly.


Ennek ellenére Magyari Andrea úgy véli, hogy a vonzó bérezés nem elég, a legtöbb informatikai pályán elhelyezkedő munkavállaló számára a szakmai kihívások, a szinte megoldhatatlan feladatok és a munkakörnyezet – mint az ergonomikus székek – a legfontosabb. A hazai GDP 10-12 százalékát adó információs és kommunikációs technológiák (röviden IKT) szektora a KSH adatai szerint az elmúlt években 4,5 százalékkal, a válság ellenére is bővült.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....