MÁV Zrt.

Nosztalgia kiállításon mutatták be a 75 éves Utasellátót

2023.11.29.

Az Utasellátó alapításának 75. évfordulója alkalmából az egynapos jubileumi kiállítás volt a hétvégén Budapesten, a Keleti pályaudvaron.

A MÁV Zrt. közleménye szerint 1948. november 24-én jött létre a mai Utasellátó jogelődje, az Utasellátó Nemzeti Vállalat; 2020-ban a MÁV-START keretén belül működő Utasellátó Igazgatóság újjászerveződött.

Napjainkban több mint 400 munkatárs dolgozik azon, hogy a lehető legjobb vendéglátási szolgáltatást tudják biztosítani az utasok számára az étkező-, bisztró-, háló- vagy fekvőhelyes kocsival közlekedő vonatokon és két budapesti helyszínen is - írták.

Közölték azt is, hogy a kiállítás megnyitóján Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója kiemelte: "az Utasellátó immár 75 éve része az életünknek, és elválaszthatatlan része a magyar vasúti tradíciónak. Ez idő alatt pedig sikerült neki az, ami csak kevés nagy, régi márkának: úgy újult meg, hogy közben meg tudott maradni olyannak, amilyen régen volt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az idén már több mint 680 ezer utas vette igénybe a fedélzeti vendéglátást.

Idézték Mosóczi Lászlót, a MÁV-START vezérigazgatóját, aki a megnyitón elmondta: huszonkét használt háló- és fekvőhelyes kocsit vásároltak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyre növekvő éjszakai utazási igényeket a vasúttársaság ki tudja szolgálni.

A nemzetközi étkezőkocsik szolgáltatását Pozsonyon, Prágán, Berlinen keresztül Hamburg felé, Pozsonyon és Varsón át Terespolba, továbbá Brassóba, Kolozsvárra és Bécsbe utazva lehet igénybe venni - fűzte hozzá.

Fotó: MTI - Vajda János

"Az a célunk, ha egy utasunk igénybe veszi az étkező-, bisztró, vagy akár a háló- vagy fekvőhelyes kocsijainkat, akkor úgy szálljon le a vonatról, hogy vendégként foglalkoztak vele és olyan színvonalú ellátásban részesült, hogy szívesen visszatérne" - fogalmazott Mosóczi László.

A közlemény szerint Dibáczi Tamás, az Utasellátó igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy "ez a szervezet, mint minden más, túl van szebb és nehezebb napokon, de mára kijelenthető, hogy az Utasellátó fénykorát éli". Az, hogy erre a magas szintre került a tevékenység, elsődlegesen a régi és a jelenlegi elkötelezett, hagyománytisztelő, összetartó, az utasainkért mindig készséggel, kedveséggel szolgálatra kész kollégáknak köszönhető - tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..