FIAT

1,6 milliárd euró felett a Fiat Chrysler negyedéves eredménye

2016.01.31.

- A vártnál nagyobb mértékben nőtt a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) működési profitja a tavalyi utolsó negyedévben, éves profitja ugyanakkor kisebb lett a becsültnél.

A világ hetedik legnagyobb autógyártója a héten közölte, hogy a december végével zárult három hónapban 1,64 milliárd euró volt a működési eredménye, ami 39 százalékos növekedés éves összehasonlításban és felülmúlta az elemzői várakozásokban szereplő 1,3 milliárd eurót. A negyedéves adózott eredmény azonban 40 százalékkal, 251 millió euróra esett. A negyedéves értékesítési árbevétel 11 százalékkal, 30,1 milliárd euróra emelkedett, szintén jobb lett az elemzők által vártnál.


A múlt év egészében az FCA profitja 40 százalékkal, 377 millió euróra zsugorodott a 2014-es 632 millió euróról. A szakértői várakozásokban lényegesen nagyobb, 540 millió eurós profit szerepelt. A Chrysler amerikai járműgyártó az FCA 18 százalékos éves bevételnövekedését segítette azzal, hogy saját eladásai az észak-amerikai piacon tavaly 30 százalékos bővüléssel elérték a 70 milliárd eurót.

A latin-amerikai eladások 25 százalékkal csökkentek, Ázsiában pedig 22 százalékkal mérséklődtek, miközben Európában 13 százalékkal nőttek. Az FCA tavalyi bevétele 18 százalékkal, 113 milliárd euróra emelkedett, ami valamivel felülmúlta a szakértői várakozások 112 milliárd eurós átlagát.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....