repülés

Nőtt a Saab nyeresége

2015.02.11.

Tavaly ugyan csökkent a svéd Saab hadiipari konszern forgalma, de nyeresége emelkedett, az új generációs Gripen gépekre kapott megrendeléseknek köszönhetően az idén és az következő években forgalmának növekedésére számít.

A Saab AB által az MTI-hez eljuttatott éves eredménybeszámoló alapján a konszern 2014-ben 23,527 milliárd svéd korona forgalmat bonyolított le, egy százalékkal kisebbet a 2013-as 23,750 milliárdnál. Az üzleti eredmény 23 százalékkal, 1,659 milliárd svéd koronára emelkedett 1,345 milliárd koronáról, az árbevétel arányos jövedelmezőség pedig 5,7 százalékról 7,1 százalékra javult.


A Saab AB tavaly 1,168 milliárd svéd korona (38,28 milliárd forint) nettó nyereséget ért el, 57 százalékkal magasabbat a 2013-as 742 milliónál. Az egy részvényre jutó nyereség 10,78 korona lett az egy évvel korábbi 6,79 korona után. Az igazgatóság részvényenként 4,75 korona osztalék fizetésére tesz majd javaslatot a részvényeseknek. A Saab 2013-as eredménye után 4,50 korona osztalékot fizetett. (egy svéd korona mintegy 32,8 forint)

Hakan Buskhe elnök-vezérigazgató elmondása szerint a 2014-es év a Saab jövőjének megalapozásáról szólt. Tavaly Brazília 36 új generációs Gripen repülőgépet rendelt a Saabtól. A cég 2013-ban 60 gépre kapott svédországi rendelést.

A Saab az idén a hosszú távú tervében előirányzottnál nagyobb, öt százalékos forgalomnövekedést vár. A vállalat árbevétel arányos jövedelmezősége egyszeri tételek nélkül pedig nagyjából az ideinek megfelelő szintet fog elérni - közölték.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....