értékesítési adatok

Növekedési pályán a Ford

2016.01.14.

A Ford Motor Company eladásai 11 százalékkal növekedtek 2015-ben az európai piacon, és a vállalat – 18 éve először – Európa első számú haszongépjármű-márkájává vált.

A Ford tavalyi összesített járműértékesítése a vállalat 20 legfontosabb európai piacán* elérte az 1,3 millió darabot. A Ford piaci részesedése 0,1 százalékponttal 8,0 százalékra nőtt, így zsinórban ez már a második év, amikor a vállalat növelte piaci részesedését Európában.

A Ford teljes, 50 országból álló európai piacán a vállalat közel 1,5 millió autót adott el, vagyis 10 százalékos növekedést produkált; a Ford piaci részesedése itt 0,5 százalékponttal 7,7 százalékra nőtt.

„2015-ben megmutattuk vásárlóinknak a Ford érzelemdúsabb, izgalmasabb és elegánsabb arcát – olyan modellekkel, mint az új Mustang vagy a Mondeo Vignale, és előkészítettünk egy még eredményesebbnek ígérkező 2016-os évet, amikor már a vadonatúj Edge SUV és a Focus RS is megjelenik a kínálatban,” nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója.

„Arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy haszongépjárműveink népszerűségének köszönhetően a Ford Európa első számú szereplő lett a CV-piacon. 2016-ban is megőrizzük lendületünket, s kínálatunk vonzerejét tovább növeli majd a listavezető Transit és Transit Custom modellek új hajtáslánca és új technológiája.”

A Ford tavaly 23 százalékkal növelte haszongépjármű-értékesítését, ami az új és erősen kibővített Transit-modellcsalád, valamint a Ranger pickup iránti erős keresletnek volt köszönhető. A vállalat piaci részesedése 1,2 százalékponttal nőtt, s ezzel elérte az iparág legmagasabb, 12,6 százalékos értékét (a 20 legfontosabb európai piacon).

A 2015-ös év mind az összesített járműértékesítés, mind a személygépkocsi-értékesítés szempontjából a legjobb évnek bizonyult 2011 óta. A haszongépjármű-értékesítés tekintetében ez volt a vállalat legjobb éve 2007 óta (a 20 legfontosabb európai piacon).

Felszereltségi összehasonlítás

A Titanium (magas felszereltségi szintű) személyautók értékesítése 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi átlaghoz képest. Az S-MAX modellek 78 százaléka kelt el magas felszereltségi szinttel, és a Fiesta vásárlóinak 27 százaléka is ilyen felszereltséget választott. A Ranger tavalyi eladásaiban is 34 százalékot tett ki a Wildtrak változat, míg egy évvel korábban ez az arány még csak 25 százalék volt.

Modellekre bontott értékelés

A vadonatúj Mondeo értékesítése 75 százalékkal nőtt a 2014-es eredményekhez képest.

311.700 darabos eredményével a Fiesta várhatóan Európa legkelendőbb kisautója lesz, valamint összesítettben is a második legkeresettebb modell – immár zsinórban negyedik éve.

A Ford SUV-kínálata 31 százalékos forgalomnövekedést produkált. A Kuga modellből 19 százalékkal több, 102.800 darab kelt el tavaly, így ez volt a legerősebb értékesítési év azóta, hogy a modell első generációja 2008-ban megjelent. Az EcoSport kompakt SUV tavalyi értékesítése több mint háromszorosára nőtt.

A nagy teljesítményű autók – így a Fiesta ST, a Focus ST, a Focus ST dízel és a Mustang – értékesítése 62 százalékkal növekedett a 20 legfontosabb európai piacon. A 2015-ben bemutatott Focus ST modellből 12.200 darab kelt el, s e mennyiség 47 százalékát a modellkínálatban most először megjelent dízelmotoros változat tette ki. Eddig több mint 13.000 vásárló rendelte meg a Mustangot, ami a gyártás 51 éve során először jelent meg az európai márkakereskedésekben; a 13 ezres mennyiségből 4700 darab 2015-ben kelt el.

A Transit modellcsalád népszerűségének köszönhetően a haszongépjármű-értékesítés 24 százalékkal, 233.000 darabra nőtt. Ezt a mennyiséget tovább növelte a Ford Ranger 27.300 darabos értékesítése; a modell tavaly Európa legkelendőbb pickupja volt.

Kilátások a 2016-os évre

„2016-ra sokat remélünk SUV-kínálatunkból, mivel hamarosan teljes termékpalettával jelenünk meg e dinamikusan erősödő szegmensben,” mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „A továbbfejlesztett EcoSport most kezdi meg első teljes évét, idén érkezik a vadonatúj Edge, és persze a népszerű Kuga is erősíti a kínálatot. Arra számítunk, hogy SUV-eladásaink – a Ford európai története során először – a legfontosabb európai piacokon átlépik a 200.000 darabos határt, ami több mint 30 százalékos növekedést jelentene a 2015-ös év eredményéhez képest.”

„Emellett azt várjuk, hogy a 2016-os esztendő rekordot hoz a Ford Performance termékek értékesítésében: ez lesz a Mustang, a Focus ST és ST dízel első teljes éve, a Fiesta ST továbbra is remek teljesítményt nyújt, és persze most lép piacra az új Focus RS is.”

2016-ban a Ford összesen nyolc új vagy megújult modellt mutat be Európában – vagyis eggyel többet, mint 2015-ben, amikor a vállalat modellpalettájának több mint 50 százaléka megújult.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....