Ferrari

Növeli termelését a Ferrari

2015.10.16.

A Fiathoz tartozó olasz sportautógyártó bejelentette, hogy 7000-ről 9000-re emeli a gyártási darabszámot 2019-ig.

A döntés egyben azt is jelenti, hogy a Ferrarik 30 százalékkal kevésbé lesznek exkluzív autók, ami valószínűleg ront majd az értéktartásukon. Viszont a hamarosan a New York-i tőzsdén is megjelenő márka részvénytulajdonosai valószínűleg örülnek annak, hogy nagyobb profitot termel majd a cég.

A Ferrari korábbi vezérigazgatója, Luca di Montezemolo ellene volt a darabszám növelésének, mert úgy vélte, az márka hírneve csorbulna a gyártás felfuttatásától. Tavaly ősz óta azonban már Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler első embere a Ferrari elnöke, aki inkább a számok embere, és növelni akarja a profitot.

A Ferrari ügyfeleinek egyfelől jó hír, hogy a korábbi, több mint egyéves várakozási idők csökkenni fognak, annak viszont valószínűleg nem fognak örülni, hogy jóval több fut majd az utakon a márka autóiból, emiatt csökkent a kocsik exkluzivitás-faktora.

„Nőtt a fejlődő országokban jelentkező növekvő kereslet, valamint a demográfiai változások miatt a célcsoportunk mérete és vásárlóereje is” – áll a kapacitásbővítés hivatalos indoklásában.

Már biztosra vehető, hogy a Ferrari pár éven belül bevezet egy belépő szintű középmotoros sportkocsit, valószínűleg Dino néven, ami szintén jó ok a gyártási mennyiség növelésére. Ez a modell fogja betölteni a rést a California és a 488 GTB között, és nagy valószínűséggel ez lesz a márka legkeresettebb autója is, mivel kedvezőbb árával a korábbinál szélesebb réteg számára teszi majd elérhetővé a Ferrari-életérzést. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....