BKK

Novemberben áll forgalomba az új hibrid autóbusz

2014.10.05.

November elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.

Seszták Miklós közölte: a Rába Járműipari Holding Nyrt. és a svéd Volvo, autógyártó cég stratégiai buszpiaci együttműködése a magyar jövő építését szolgálva hozzájárul a növekvő társadalmi igények kielégítéséhez.

Fotó: Soós Lajos/MTI

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: 2015 januárjáig 28 hibrid autóbuszt állítanak forgalomba, az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalán.  A vezérigazgató kiemelte: a hibrid autóbuszok vegyesen használják a dízel-, és az elektromos hajtómotort, ezáltal lényegesen, akár 40-50 százalékkal alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk, kisebb környezetterhelést jelentenek majd a budapesti utakon.

További előnyük, hogy 39 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel, így hamarabb megtérül a járművekre fordított beruházás. Hozzátette: egy éves szinten 6000 üzemórát futó autóbusz akár 27 ezer liter üzemanyagot is megtakaríthat, amely tíz év alatt nagyságrendileg egy új autóbusz árát is jelenti.     Az összesen mintegy 3 milliárd forint beszerzési értékű autóbuszok mindegyike alacsonypadlós, légkondicionált, akadálymentes, az utastérben 11 darab kamerával és FUTÁR utastájékoztatási rendszerrel felszerelt – mondta a BKK vezérigazgatója.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....