Debrecen

Novemberben állhatnak forgalomba a debreceni Mercedes-buszok

2018.10.21.

Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen.

A gyártó közleménye szerint az engedéllyel elindulhat a sorozatgyártás, novemberre pedig várhatóan elővárosi közlekedésre tervezett busz prototípusa is elkészül. A tavaly decemberben bemutatott Mercedes-Benz Reform 500 LE városi autóbusz a legmagasabb környezetvédelmi és emissziós normáknak is megfelel.

A Mercedes-Benz alvázra tervezett, de jelentős magyar hozzáadott értéket tartalmazó járműveket az ITK Holding Zrt. saját fejlesztésű fedélzeti eszközeivel szerelték föl. A tervezésben részt vevő eCon Engineering mérnökiroda vezetője a közlemény szerint kiemelte, hogy a buszok a szilárdsági vizsgálatok eredményei alapján magas összeszerelési minőségben készülnek - olvasható a közleményben.

A Mercedes-Benz Reform 500 LE buszt az Inter Traction Electrics Kft. anyavállalata, az ITK Holding a német Daimler magyarországi leányvállalatával, az EvoBus Hungária Kft.-vel fejlesztette ki. A budapesti székhelyű, ITK Holding Zrt. többségi tulajdonosa július óta a Mol.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....