hajózás

A nyaralóhajózásban a magyar családokra összpontosít a Mahart

2023.08.22.

Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt - közölte a Mahart Magyar Hajózási Zrt. az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Rámutattak arra, hogy a Kisköre városban lévő bázist átalakítják Családbarát Kikötő és Rendezvényközponttá. A magyar családok a tervezett programok révén maradandó élményt szerezhetnek, és közben megtapasztalhatják a Tisza-tó és Tokaj természeti értékeit - fogalmaztak.

Az állami tulajdonban lévő cég a továbbiakban szálláshelyként is hasznosítja a kikötőben álló hajókat, csapatépítésre pedig akár egy napra is kiad hajókat - írták. Saját üzemeltetésben megnyitották a Lábasház büfét, hasonlóképpen működtetik a kilátót, a szolgáltatások bővítése érdekében pedig beszereztek húsz összecsukható, hajón szállítható kerékpárt és tíz kenut is - fejtették ki.

Az átalakításoktól azt várja a Mahart Zrt., hogy az üzleti eredményei folyamatosan javuljanak. Beszámoltak arról, hogy az idei szezonban eddig 142 hajókiadás történt, átlagosan négy napos bérleti idővel; gyakoriak voltak a last minute foglalások.

A közleményben felidézték, hogy  2017-ben fogant meg a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás ötlete, mint olyan szolgáltatásé, amely a térségbe vonzza a külföldi turistákat. A program megvalósítására 4,9 milliárd forintot biztosított a magyar kormány.

Hozzátették: 2020-ban tesztelték a szolgáltatást, amikor Európában és az egész világon leálltak a nemzetközi utazások a járvány miatt. A turisztikai forgalom az azt követő évben sem lendült fel, majd 2022-ben kitört a háború Ukrajnában, a nyaralóhajózás ilyen értelemben kedvezőtlen feltételek között kezdte meg a működést. A Mahart Zrt. alkalmazkodott az elmúlt évek tapasztalataihoz, úgynevezett "B" tervet dolgozott ki és hajt végre - magyarázták a közleményben a profilváltás hátterét.

A Mahart Magyar Hajózási Zrt. nettó árbevétele 162,2 millió forintot tett ki 2021-ben, miközben egy évvel korábban 112,8 millió forint volt ez az összeg. Az adózott eredmény 91,8 millió forintos mínuszt mutatott 2021-ben, szemben az egy évvel korábbi plusz 141,2 millió forinttal az elektronikusan elérhető adatok szerint.

Az 1955-ben alapított Mahart Magyar Hajózási Rt. tevékenységi köre új cégek átalakításával párhuzamosan 1992-től szűkült, a szétválás 2003-ban folytatódott. A Mahart Magyar Hajózási Zrt. fő tevékenysége jelenleg a céginformációs adatok szerint a vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....